Szegedit választották a Jobbik borsodi elnökévé

Szegedi Csanádot választották meg a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökévé a vasárnap megtartott tisztújító választmányi ülésen.

WL
2012. 06. 24. 15:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szegedi Csanád egyedüli jelöltként indult a megyei elnöki posztért, a voksok 92 százalékát szerezte meg.

A tisztújítást azért tartották, mert Endrésik Zsolt országgyűlési képviselő, a korábbi megyei pártelnök és az elnökség április közepén lemondott, a Hvg.hu akkori információ szerint azért, mert megromlott a kapcsolatuk Szegedi Csanáddal.

Ezt követően április 25-én kizárták a Jobbikból Endrésik Zsoltot, valamint Kisgergely András és Nagyházi Zoltán önkormányzati képviselőt, mert „önös politikai érdekeik alapján, valótlan információkkal” a párt megosztására törekedtek.

Szabó Gábor a vasárnapi tisztújítást követően elmondta: a választás eredménye jelzi, hogy a megye tagsága miden korábbinál egységesebb és erősebb.

Szegedi Csanád célként azt jelölte meg, hogy a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és országosan is a Fidesz váltópártja legyen 2014-ben, továbbá egy éven belül megkétszerezzék a megyei szervezetek számát azért, hogy a megyének ne legyen olyan szeglete, ahol „nincs magyar érdekképviselet".

A megyei választmányon a párt megyei alelnökévé választották Egyed Zsolt és Balla Gergő országgyűlési képviselőt, Jakab Péter miskolci önkormányzati képviselőt, Miklós Árpád megyei önkormányzati képviselőt, valamint Jámbor Márk és Hocza Tamás választókerületi szervezőt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.