V. László-ügy: napokon belül kiderül, hogy ki súgott

A sajtóban megjelent hírek szerint a V. László érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek tudtak arról, hogy rendőrségi ellenőrzés készül ellenük – írja a Híradó.hu.

NT
2012. 06. 28. 18:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Három héttel a letartóztatások után nem nagy meglepetés, ha a rendőrség és a társhatóságok egy összehangolt akciót szerveznek – reagált az m1 Ma reggel című műsorában az ORFK szóvivője arra a felvetésre, hogy esetleg a rendőrség szivárogtatott információkat a V. László letartóztatása után indított rendőrségi razziákról.

A sajtó korábban arról írt, hogy a rendőrség ellenőrizni kezdte az üzletember érdekeltségeibe tartozó szórakozóhelyeket, a helyszíneken azonban várták a rendőröket, tudtak róla, hogy mire készülnek.

A rendőrség kész tényként kezeli, hogy nem a belső körökből érkezett az információ – jelentette ki Garamvölgyi László, hozzátéve: a közvélemény napokon belül meg fogja tudni, ki a felelős a történtekért. Az ügyben nem a rendőrség vizsgálódik, hanem a Nemzeti Védelmi Szolgálat – hangsúlyozta Garamvölgyi László.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.