Felülvizsgálati indítvány a Cozma-gyilkosság ügyében

A Cozma-ügy jogerős ítéletének felülvizsgálatát kezdeményezte hétfőn a Kúrián a Legfőbb Ügyészség – tudta meg az MNO.

Kulcsár Anna
2012. 07. 02. 15:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felülvizsgálati eljárás – lapunk értesülése szerint – a nagy terjedelmű ügy három vádlottját, Raffael Sándort, Németh Győzőt és Sztojka Ivánt érinthetné. A Veszprém Megyei Bíróság tavaly június 23-án első fokon Raffaelt és Némethet életfogytig tartó fegyházra, Sztojka Ivánt 20 évi szabadságvesztésre ítélte. Egyebek között rögzítette, hogy az elkövetők egymás tevékenységéről tudva, szándékegységben cselekedtek. A Győri Ítélőtábla idén április 27-én felülbírálta az ügyet.

Úgy látta: Raffael Sándor rögtönös elhatározásból szúrta szíven Marian Cozmát, s az indulat vezérelte Németh Győzőt is, amikor a Cozma segítségére siető Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítette. A résztvevők az indoklás szerint nem ismerhették, nem észlelhették egymás szándékait. Büntetésüket így 18-18 évi, illetve 8 évi szabadságvesztésre enyhítette a táblabíróság. A vádhatóság álláspontja szerint az ítélőtábla nem indokolta meg kellőképpen a jogerős ítéletet.

Az ügyészség úgy véli, hogy az elkövetők hallgatólagosan és cselekedeteikkel is kinyilvánították szándékukat. Ezért azt indítványozza, hogy rendkívüli jogorvoslat keretében a Kúria helyezze hatályon kívül a másodfokú döntést és az ítélőtáblát kötelezze új eljárásra. Azt az első- és a másodfokú bíróság is megállapította, hogy Raffael Sándor, Németh Győző és Sztojka Iván – további 23 személy társaságában – 2009. február 8-án megjelent a veszprémi Patrióta lokálban, ahol a helyi kézilabdacsapat több tagja szórakozott. A hajnali órákban verekedés tört ki, s az épület egyes helyiségeiben brutális bántalmazások zajlottak. Raffael Sándor eközben vesén szúrta Marian Cozmát. Az események ezután az épület előtt folytatódtak.

Raffael célzott mozdulattal szíven szúrta a sportolót, majd Németh a veséjén életveszélyesen megsebesítette Pesicet. Zsarko Sesumot fejbe rúgták. A tettlegességben Sztojka Iván is részt vett.

A Cozma család jogi képviselője törvénysértés címén azt kérte az ügyészségtől: nyújtson be felülvizsgálati indítványt. A Legfőbb Ügyészség más jogcímen ugyan, de hétfőn a Kúriához fordult.

Június 2-án kiderült, a Legfőbb Ügyészség megvizsgálja, van-e törvényes lehetőség a Cozma-gyilkosság ügyében hozott jogerős ítélet felülvizsgálatára. A Győri Ítélőtábla június 1-jén hozta nyilvánosságra a másodfokú ítélet szövegét, amelyben jelentősen enyhítette a Marian Cozma meggyilkolásáért és két társa súlyos megsebesítéséért első fokon kirótt büntetéseket.

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter még május 14-én az ítélkezési gyakorlat felülvizsgálatát kérte a Cozma-ügy nyomán Darák Pétertől, a bíróságokat felügyelő Kúria elnökétől.

Az ítélet után transzparenssel kértek bocsánatot a meggyilkolt Marian Cozmától az MKB Veszprém és a Pick Szeged szurkolói.

A Legfelsőbb Bíróság volt tanácselnöke a Hír TV Rájátszás című műsorában úgy vélte: a másodfokú bíróság vétett a büntetőeljárás szabályai ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.