Szegedi Csanád lemond minden jobbikos tisztségéről

Pénteki hatállyal lemond minden, a Jobbikban betöltött funkciójáról Szegedi Csanád, és a jövőben kizárólag európai parlamenti képviselőként folytatja a munkáját.

2012. 07. 27. 15:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szegedi Csanád így lemond a szerencsi alapszervezet vezetéséről, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöki pozíciójáról, az ezzel járó országos választmányi küldöttségről, és „mindennemű belpolitikai tevékenységtől visszavonul”. A Facebookon az EP-képviselő azt írja: a „megannyi, személyem és rajtam keresztül a Jobbik ellen elkövetett rágalomhadjárat” arra készteti, hogy meghozza élete „talán legnehezebb döntését”. Közleményét azzal zárja, hogy habár e döntés miatt „mérhetetlen keserűség” van benne, a Jobbikra mindig szeretettel fog tekinteni, egy olyan pártra, melyet kiváló hazafiak alkotnak.

Ismert: radikális párt EP-képviselője korábban azt állította, hogy csak néhány héttel ezelőtt tudta meg, hogy zsidó származású, ám később előkerült egy hangfelvétel, amelyről kiderül: ezzel már két évvel ezelőtt szembesítették Szegedit. A borsodi jobbikos a felvételt manipuláltnak, készítőjét pedig titkosszolgálati ügynöknek nevezte. A Hír TV birtokába került eredeti hangfelvételből azonban kiderül, hogy nem másították meg tartalmát. A felvételen hallható az is, hogy Szegedi Csanád uniós pénzt ígért az őt zsidóságával szembesítő Ambrus Zoltánnak cserébe, ha a Jobbikhoz egyébként közelálló, bűnözői múlttal rendelkező Ambrus nem hozza nyilvánosságra, hogy Szegedi anyai nagyanyja auschwitzi túlélő, nagyapja pedig munkaszolgálatos volt.

Származásának eltitkolása miatt a Jobbik egyik alelnöke, Novák Előd szerdán Gyurcsány Ferenchez hasonlította egykori alelnöktársát, és a lemondását követelte. Az ügy egyik kirobbantója a Jobbikból májusban kizárt Endrésik Zsolt volt. „Elégtétellel töltene el, ha Szegedi Csanádot is felszólítanák arra, hogy adja vissza a mandátumát, és kizárnák a pártból” – nyilatkozta Endrésik, aki korábban azt is elmondta, nemcsak Szegedi Csanádról, hanem a pártvezetés több tagjáról is gyűjtöttek terhelő információkat.

Az ellenzéki politikus az MTI-nek telefonon úgy nyilatkozott: lemondását követően már nem vesz részt a Jobbik országos elnökségének hétfői ülésén, amelyre az elmúlt napok fejleményei miatt beidézték. Szegedi Csanád arról nem kívánt nyilatkozni, hogy a döntés meghozatala előtt egyeztetett-e Vona Gábor pártelnökkel vagy az elnökség más tagjaival.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.