A pénz szaga a Jobbikban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Novák Előd mellett több, korábban a Kuruc.infóval hírbe hozott személy is hónapokon át uniós pénzt kapott Szegedi Csanád képviselői keretéből.

2012. 08. 01. 11:00

A fizetés megszűnése után

A Kuruc.info szerkesztői ugyan „illegalitásban” tevékenykednek, de korábban több forrás, köztük a portál szerkesztésében egy ideig maga is közreműködő Polgár „Tomcat” Tamás is Molnár Balázst, Kürk Rolandot és Novák Elődöt nevezte meg a portál szerkesztőjeként – írja a Hvg.hu, hozzátéve: az érintettek mindig tagadták, hogy közük lenne az oldalhoz.

Novák Előd a Hvg.hu-nak elismerte a Szegedi Csanádtól érkező kifizetést. Mint mondta, az EP-képviselő munkáját segítette asszisztensként háttéranyagok elkészítésével és sajtófeladatok ellátásával. „Klasszikus munkabérnek tekintettem ezt a pénzt, de már három éve nem kapom” – fogalmazott a politikus, aki korábban nemhogy nem említette az általa kapott uniós fizetést, de januárban a Jobbik egyik tüntetésén felgyújtotta az Európai Unió zászlaját, néhány hónappal később pedig levette az uniós lobogót az Országgyűlés irodaházáról.

A baj az elhallgatás?

Novák Előd a Szegedi távozását követelő Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „a mostani hangfelvétel után azonban alkalmatlan struccpolitikus, aki nem akarja észrevenni: Csanád végighazudta az elmúlt másfél-két évet. Legalább 2010 óta tudja származását, ekkor ugyanis konkrétumokkal szembesítette őt Ambrus Zoltán a hangfelvétel szerint.” Később ezt azzal egészített ki, hogy „nem Csanád zsidóságával van bajom, hanem annak elfogadhatatlan módon való elhallgat(tat)ásával”. Ezzel a Hír TV birtokába került, eredeti hangfelvételre utalt, mely szerint Szegedi uniós pénzt ígért az őt származásával szembesítő Ambrusnak hallgatásáért cserébe.

Szegedi Család ellenben azt állította: a Jobbikhoz közel álló, bűnözői múlttal rendelkező férfivel folytatott beszélgetéséről Nováknak tudnia kell, hiszen erről két nappal később személyesen tájékoztatta. Ezt erősítik Endrésik Zsolt szavai is, aki a Célpontnak azt mondta: nemcsak az EP-képviselő, hanem a párt vezetése is közel másfél éve tud Szegedi zsidó felmenőiről. Novák Előd egyébként ezen állításokat kedden tagadta a Hír TV-nek, de azt elmondta, hogy a felvétel ma már a kezükben van.

Szerencselovagok és piszkos ügyek

Nagy Ervin, a Jobbik korábbi alelnöke szerint a párt „tele van mindenféle szerencselovagokkal, olyanokkal, akik azért kerültek közel a párthoz, mert érezték a pénz szagát és a hatalom lehetőségét. Jöttek mindenfelől, elvek nélkül.” Mint a Hír Tv-nek nyilatkozva elmondta: „Szegedi Csanádot kirakni a pártból, azt mondva rá, hogy áruló, nagy veszélyeket rejt magában. Gondoljunk arra, hogy Vona Gáborral, illetve a pártelnök feleségével közös cége van az EP-képviselőnek.”

Vannak piszkos ügyek a pártban, mondta a volt alelnök, hozzátéve, sokan ellenőrzés nélkül kerültek be a pártba, akiknek a múltjában találhatóak fekete foltok. Nagy Ervin arról is beszélt, hogy az igazság kiderülése nagyon sok áldozattal jár majd. A politikusi helyek csökkenése miatt egy előre megjósolható belső küzdelemről van szó az alapító szerint. „Olyan emberek vannak a Jobbikban, akik egész életüket úgy állították be, hogy ebből szeretnének megélni, nem tudnak visszatérni a civil életbe, vagy más pártokhoz” – mondta, hozzátéve: sokan olyan szerencselovagok, akik más pártokból érkeztek.

Novák Előd kedden a Hír TV-ben reagált egykori párttársa szavaira: „Piszkos ügyek nincsenek a pártban, illetve ha piszkos ügynek tekintjük a hazudozást, akkor annak megvan a következménye” – mondta Szegedi visszahívására utalva.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.