A rendőrök minél több pénzt akartak kicsikarni V. Lászlótól?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Rendőrtisztek hamisíthatták azt a jegyzőkönyvet, melyben Radnai László tett terhelő vallomást Portik Tamásra.

KG
2012. 08. 01. 15:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

V. Lászlót a rendőri korrupciós ügyben vették őrizetbe. A Magyar Nemzet korábban megírta, hogy akár ötmilliárd forintra is rúghat az a vagyon, amit a vesztegetés miatt letartóztatott vállalkozó külföldre menekített.

A Hír Televízió Célpont című műsora kiderítette, hogy hosszú éveken keresztül havi százezer darab ecstasy tablettát és nagy mennyiségű kokaint szállítottak a Hajógyári-sziget szórakozóhelyeire drogfutárok a holland drogkartelltől. A szerb alvilág egykori alvezére állította ezt, aki több mint tíz éve ismeri V. Lászlót. A férfi azt mondta: ő már 2007-ben részletes, feltáró, beismerő vallomást tett a Nemzeti Nyomozó Irodán, és felhívta a rendőrök figyelmét, hogy főtisztek védik V. László szórakozóhelyeit, mégsem történt semmi.

Bonyolódnak a szálak

A Magyar Nemzet arról is beszámolt, hogy más-más büntetés-végrehajtási intézményben helyezték el az előzetes letartóztatásban lévő V. Lászlót és a három volt főtisztet. Úgy tudják, az intézkedés összefügg a lapinformációk szerint titkosszolgálati kapcsolatai miatt is vizsgált Portik Tamás és társai őrizetbe vételével.

A Hír Televízió július 17-én arról számolt be, hogy azonos ügyiratszám alattfolytatnak eljárást a hatóságok Portik Tamás és társai, valamint a Fenyő-gyilkosság miatt gyanúsított Jozef Rohác ellen.

Portikék július 15-én kerültek előzetes letartóztatásba. Sajtóhírek szerint V. László segítségével úszhatta meg eddig a felelősségre vonást Portik Tamás.

A Népszabadság szerdai számában azt írja, kedden belső vizsgálat indult a Nemzeti Nyomozó Irodánál annak kiderítésére, hogy ki vagy kik juttatták el egy internetes portálhoz Radnai László, Portik Tamás egykori cégtársának a férfi ellen tett rendőrségi vallomását. Cáfolta a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerda este azokat a sajtóinformációkat, amelyek szerint belső vizsgálatot folytat a Radnai Lászlónak tulajdonított vallomással kapcsolatban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.