Az embereket sanyargatná az IMF?

A kabinet mindent megtesz azért, hogy visszaszorítsa a gyűlölködő hangokat, és a polgárokat megvédje a támadásoktól. Az mno.hu heti összefoglalója.

Kovács András
2012. 08. 05. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még a héten korrigálják a fővárosi ügyeleti rendszert – közölte hétfőn az egészségügyi államtitkár. Szócska Miklós elmondta: az ellátás július elsején indult új rendszerében szerdán ér véget az egy hónapos átmeneti időszak. Hozzátette: számos visszajelzést kaptak, ezek alapján az egyes minimumfeltételek módosítását is tartalmazó rendelettervezetet már társadalmi egyeztetésre bocsátották.

A következő napokban 23 új mentőautót állít szolgálatba az Országos Mentő Szolgálat (OMSZ). A flotta első darabját hétfőn mutatták be Budapesten, az eseményen újabb rohamkocsi beszerzéséről szóló szerződést is aláírtak. Ennek értelmében 1 milliárd 450 millió forintból az év végéig további 60 új járművet kap a mentőszolgálat.

Pótlólagos információkat kérnek

A Századvég adatai szerint a választók jelentős többsége, 89 százaléka támogatja a kormány munkahelyvédelmi akciótervét. A legnagyobb arányban a kisvállalkozások, kisvállalatok számára nyújtott adóteher-csökkentést, valamint a munkába visszatérő kismamákat érintő munkáltatói járulék megszüntetését tartják jó döntésnek a válaszadók.

Augusztus közepén kapja meg a Költségvetési Tanács a 2013-as büdzsé tanulmányozásához szükséges pótlólagos információkat a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. Kovács Árpád, a testület elnöke a Népszabadságnak kedden azt mondta: várhatóan még a szeptemberi parlamenti kezdés előtt kialakíthatják álláspontjukat. Kovács arról is beszélt, hogy ha további kockázatokat találnak, akkor újabb dokumentációkat kérnek be, és korrekciókat javasolnak.

Szigorú fellépés

Szerdától változott a gyógyszerek támogatási rendszere. A generikus, vagyis helyettesíthető készítmények estében bővül a legkedvezőbb támogatással elérhető, valamint a közgyógyellátottak részére rendelhető gyógyszerek köre. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azt közölte, hogy augusztustól csaknem 600 gyógyszert érint az úgynevezett spanyol modell bevezetése. Ez alapján a gyártóknak vissza kell téríteniük az egészségügy és a gyógyszerkassza finanszírozására az állam által fizetett társadalombiztosítási támogatás 10 százalékát olyan készítmények esetében, amelyeket 2006 előtt fogadtak be a társadalombiztosításba, és amelyeknek nincs azonos hatóanyagú versenytársuk.

A kormány továbbra is a legszigorúbban lép fel minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen. Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a roma holokauszt csütörtöki nemzetközi emléknapján tartott megemlékezésen hangsúlyozta: a kabinet mindent megtesz azért, hogy visszaszorítsa a gyűlölködő hangokat, és az ország valamennyi polgárát megvédje a támadásoktól.

Kinevezték őket

A kormányszóvivő szerint terjed a magyar unortodox gazdaságpolitika az Európai Unióban. Giró-Szász András arra utalva beszélt erről, hogy kedden Franciaország vezetett be a magyarországinál kétszer nagyobb tranzakciós illetéket, majd szerdán Szlovákia vetett ki szektorális különadókat. A kormányszóvivő a TV2 csütörtök reggeli műsorában a nemzetközi hiteltárgyalásokról azt mondta: a valutaalap a bankszektor terheit csökkentené, a társadalomét azonban növelné. Giró-Szász azt mondta: ha kell, lehet módosítani a jegybank megadóztatásán, az ebből származó bevétel viszont hiányozna a munkahelyvédelmi akciótervből.

Hivatalosan is megkapták kinevezési okiratukat az egészségügyi rendszer átalakulása során elsőként, újonnan megválasztott kórházigazgatók pénteken Budapesten. Balog Zoltán miniszter az Emberi Erőforrások Minisztériumának épületében tartott ünnepségen azt mondta: a most kinevezett vezetők nemcsak az átalakulás, hanem egyúttal a magyar egészségügy „arcai” is lettek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.