Magyarország „igazi gyöngyszeme” Európának

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Orbán Viktor a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét adta át kedden Bernhard Vogelnek, a németországi Rajna-vidék–Pfalz és Türingia volt tartományi miniszterelnökének.

NT
2012. 08. 28. 15:51

Egyetlen német sem feledkezhet meg arról, amit Magyarország tett Németországért 1989-ben és az azt követő években – hangsúlyozta, majd Budapestről szólva hozzátette: „a Duna partján egy olyan európai nagyvárosban állunk, amely Európához tartozik, és amely nélkül Európa nem lenne az, ami”.

Leküzdhetők az akadályok

Bernhard Vogel szerint azok a nehézségek, amelyekkel az elmúlt 50-60 évben mind Magyarország, mind pedig Németország szembesült, jóval nagyobbak, mint a jelenleg uralkodók, ezért biztos abban, hogy a megfelelő erőfeszítésekkel ezek leküzdhetők. Szavai zárásaként azt kívánta, hogy Magyarországnak boldog és sikeres jövője legyen, Orbán Viktornak pedig azt, hogy legalább olyan hosszú miniszterelnökségi időszaka legyen, mint amilyen neki jutott osztályrészül.

Bernhard Vogel Németország nyugati részéből érkezett a keleti Türingiába, miután 12 évig Rajna-vidék–Pfalz tartományt is vezette. Ő az egyetlen Németországban, aki két tartományban is kormányzott.

A keddi ünnepségen részt vett mások mellett Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, Martonyi János külügyminiszter, Pintér Sándor belügyminiszter, több államtitkár és Antall Józsefné, a néhai miniszterelnök özvegye is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.