Már nem eladó a gyerektábor

Az ingatlanok további sorsáról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. dönt majd.

TK
2012. 08. 09. 6:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Soóky Krisztina, a Somogy Megyei Kormányhivatal kabinetvezetője a lapnak elmondta: az eladósodott helyhatóság tavaly egy 3,3 milliárd forint értékű ingatlancsomagot hirdetett meg, ebben – a legutóbb nettó 757 millió forintért árult – fonyódligeti terület mellett többek közt egy a siófoki Aranyparton lévő, több mint 7 ezer négyzetméteres kollégium, két kastély és egy 27 ezer négyzetméteres, Kaposvár belvárosában lévő ingatlan szerepelt. Mivel a helyhatóság egyetlen ingatlant sem tudott eladni, azok az év elején az önkormányzat adóssága fejében „az államra szálltak”. Az ingatlanok további sorsáról a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. dönt majd – közölte a kabinetvezető.

Már a többszörösére nőtt az állami üdülők száma – írja a Blikkre hivatkozva a Napi Gazdaság –, a korábbi 13 helyett jelenleg 58 ilyen ingatlan van az állam tulajdonában. Ezek között a puritán faházas nyaralótelepektől a luxusvilláig szinte minden megtalálható, fenntartásuk több száz millió forintba kerül évente. Azt egyelőre nem tudni, hogy ezek közül mit és mikor értékesítenek.

Az mno.hu megírta, hogy megkezdte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a korábbi, szocialistákhoz köthető vezetés évei alatt „értékesített” üdülővagyon visszaperlését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.