Megkérdőjelezhető elmeállapot?
Somogyi Ábel a rendőrségen még részletesen beszélt a tervezett cselekményekről, később már tagadta bűnösségét, és úgy vélte, hogy nyomozati vallomása nem is használható fel ellene. Az elmeszakértők közül volt, aki teljesen beszámíthatónak tartotta, de olyan is, aki szerint csak korlátozottan képes felismerni tettei társadalomra jelentett veszélyességét, ez pedig jelentős enyhítő körülmény lehet majd a büntetéskiszabásnál.
Somogyi Ábelt 2010 februárjában fogták el a rendőrök. Ennek előzménye az volt, hogy egyik egyetemi csoporttársnőjét megrémítette a fiúval folytatott telefonbeszélgetés tartalma és hangvétele, egy csoporttársával közösen megnézte a fiú verseit tartalmazó blogot, és ebből, valamint a vádlott korábbi, iskolai mészárlásokat dicsőítő megnyilvánulásaiból arra következtetett, hogy diáktársuk iskolai lövöldözésre készül, ezért értesítette a rendőrséget. Somogyi Ábel elfogását követően egy év nyolc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, illetve volt az igazságügyi elmemegfigyelő intézetben is, háromnegyed éve szabadlábon védekezhet.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!