Kizárták az első rendű vádlott ügyvédjét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Néhány nappal a pécsi egyetemi vesztegetési per kezdete előtt kizárták a tárgyalásból az ügy elsőrendű vádlottjának ügyvédjét.

LM
2012. 09. 14. 18:33

A pécsi egyetemi vesztegetési ügy

Jövő kedden kezdi tárgyalni a Győri Törvényszék a pécsi egyetemen történt vesztegetés ügyét. Huszonhárom ember ellen folyik eljárás költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt. Az április elején benyújtott vádiratban az áll, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda által 2010 tavaszán indított nyomozás adatai szerint a vádlottak padjára kerülő emberek bűnszervezetet alkotva, csúszópénzek fejében kötöttek beszállítói és szolgáltatási szerződéseket, s ezzel több mint százmillió forint kárt okoztak.

A Pécsi Ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetője május végén azt közölte az MTI-vel: a táblabíróság elfogultsága indokolja, hogy az ügyet illetékességi területükön kívül tárgyalják. Ezzel kapcsolatban a Kaposvári, a Zalaegerszegi és a szintén az ítélőtábla illetékességi területén működő Szekszárdi Törvényszéket nem keresték meg, miután a Pécsi Törvényszék mellett a Pécsi Ítélőtábla is elfogultságot jelentett be.

A Magyar Nemzet korábban kiderítette, a többmilliárdos adóssággal küszködő Pécsi Tudományegyetemen naponta félmillió forint állhatott a kivételes kedvezményt megkapó egyetemi vezetők rendelkezésére. Az intézmény volt gazdasági főigazgatója nem egyedül használt ilyen kártyát.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.