Jövőre több jut közfoglalkoztatásra

A Belügyminisztérium adatai szerint eddig a közfoglalkoztatottak mintegy 19 százaléka tudott visszatérni a munkaerőpiacra.

BL
2012. 10. 30. 8:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hoffmann Imre elmondta, e célra az idén 132,5 milliárd forintot biztosított a kormány, emellett további 5 milliárd forintot bio- és megújuló energiafelhasználási mintaprogramokra. Hozzátette: a tervek szerint jövőre ez az összeg 150 milliárd forintra emelkedik, így a közfoglalkoztatási program biztosan folytatódik.

A helyettes államtitkár közölte azt is, hogy adataik szerint eddig a közfoglalkoztatottak mintegy 19 százaléka tudott visszatérni a munkaerőpiacra. Hoffmann Imre azt hangoztatta, a kormány célja, hogy a települések önfenntartóvá váljanak, és hogy a közfoglalkoztatással helyben értékeket tudjanak teremteni.

Mint azt Matolcsy György hétfőn elmondta, a kormány teljes foglalkoztatottságot szeretne elérni, amelyből a versenyszféra és a közfoglalkoztatás is kiveszi majd a részét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.