Nem tudjuk, mikor jön hozzánk a delegáció, de úgy gondolom, a nagyvárosok egy héten belül megkapják a tárgyalási időpontokat – mondta a Magyar Nemzetnek Szita Károly, Kaposvár polgármestere, aki biztos benne, hogy karácsonyig a megyei jogú városokat adósságrendezés ügyében végiglátogatják a kormány képviselői. A somogyi megyeszékhely vezetője csak annyit árult el, hogy az adósságállományuk 21 milliárd forint. – Jó pozícióra számítok, de nem üzengetek a tárgyaló feleknek – fűzte hozzá.
Ismeretes, a körülbelül kétszáz 5000 fősnél nagyobb településnél az adósságnak – az önkormányzatok saját bevételének függvényében – a 40–70 százalékát vállalja át az állam. A miniszterek december 20-ig egyeztetnek minden megyei jogú város vezetésével az önkormányzat adósságának jellegéről.
A múlt héten elkezdődtek az önkormányzati adósságok állami átvételével kapcsolatos egyeztetések is. Csütörtökön Hódmezővásárhelyen volt az első egyeztetés, ahol Matolcsy György közölte: a kormány szándéka, hogy az önkormányzatok döntő többségét kiváltsa az adósságcsapdából. A szerdai kormányszóvivői tájékoztatón Tállai András ismertette: az ötezres lélekszámnál kisebb települések adósságát még idén teljes egészében rendezi az állam, az ennél nagyobbak esetében pedig 2013 közepéig vállalja át az adósságállományt, 40 és 70 százalék közötti mértékben.
– Úgy tudjuk, december 6-án Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jön hozzánk, mert kecskeméti gyökerei vannak – közölte Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere, aki a város speciális helyzete miatt szintén nem beszélt a részletekről, mondván, nem szeretné befolyásolni a tárgyalásokat.
– Nincs még időpontunk, és pontosan nem ismerjük azt a képletet, amely alapján a tárca számol – jelentette ki Salgótarján polgármestere. Székyné Sztrémi Melinda jelezte: megvizsgálták saját adóerő-képességüket, és úgy kalkuláltak, hogy a hetvenszázalékos sávba tartoznak majd. – Ebből a szempontból rossz állapotban vagyunk, kicsi az adóbevétel, és meglehetősen magas, hárommilliárdos a hitelállományunk – tette hozzá.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!