Schmitt Pál és az egyetem nem tárgyal peren kívüli megállapodásról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Schmitt Pál és a Semmelweis Egyetem egyelőre a volt államfő doktori címének visszavonása ügyében indított felülvizsgálati eljárás végére vár.

KG
2012. 11. 09. 19:57

Az egyetem szenátusa március 29-én vonta vissza Schmitt Pál doktori címét. Április elsején Tulassay Tivadar, az egyetem akkori rektora az intézmény honlapján közölte: távozik posztjáról. Schmitt Pál köztársasági elnök egy nappal később az Országgyűlésben, napirend előtti felszólalásában jelentette be lemondását. Ezt megelőzően viszont azt közölte, hogy fellebbez a Semmelweis Egyetem szenátusának döntése ellen, amellyel a testület megvonta doktori címét. Az egyetem eljárását etikátlannak és jogszerűtlennek nevezve úgy vélte, oklevelét csak a bíróság vonhatta volna vissza. Ezért felülbírálati kérelmet nyújtott be, és bírósági felülvizsgálatot is kért.

Schmitt Pál legutóbb szeptember 20-án, a hot! című magazinnak adott interjújában egyebek között arról beszélt, hogy a Semmelweis Egyetem elleni felülvizsgálati kérelme folyamatban van, de elég nehezen halad, holott szerinte biztosan tudják, nem volt joguk elvenni a doktori címét, ehhez csak a bíróságnak lett volna joga.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.