A katolikus családegyesület – mint a szerdai közleményben írták – „meglepődve fogadta” az Ab határozatának azt a megállapítását, amely szerint a család fogalma az általuk vizsgált családjogi törvényben túl szűkre lenne szabva.
A dokumentumban felhívták a figyelmet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 16. cikkére, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 9. és 33. cikkére, Magyarország Alaptörvényének Nemzeti hitvallására és L. cikkére, valamint a Család Pápai Tanácsa által kiadott Családjogi Chartára.
Az állam létét megelőző intézmény
Mint kifejtették, ezeknek a rendelkezéseknek a szellemében „a házasság és az azon alapuló család Istentől származik, tehát természetfeletti, az állam létét megelőző intézmény, amellyel nem lehet azonos értékű semmiféle más együttélési forma”. Elismerik ugyanakkor, hogy vannak „a házasságtól eltérő, jelenleg mégis törvényesen szabályozott életformák is, és ezek is hozhatnak létre a maguk módján családot”, de hozzáteszik: ez a tény nem hatalmazza fel az államot arra, hogy a házasság és az azon alapuló család belső, Istentől származó értékrendjét a maga hatalmi eszközeivel átalakítsa.
Egy olyan szabályozás, amely különbséget tesz különböző együttélési formákra és a házasságra alapuló családok védelme között, sem a házasságra épülő család számára, sem pedig az egyéb életformák számára nem jelentene diszkriminációt, de biztosíthatná a házasság és a család fokozott védelmét – olvasható a dokumentumban.
Az Ab hétfőn kihirdetett határozatában megállapította, hogy a vizsgált rendelkezések alaptörvénybe ütköznek, és ezért megsemmisítette azokat.