Mikulásgyár: több helyen várják a felajánlásokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Mikulásgyár is megkezdte akcióját, idén két helyszínen várják a felajánlásokat, de telefonon vagy online is lehet segíteni.

NT
2012. 12. 03. 21:41

Adománygyűjtést szervezett az Ökumenikus Segélyszervezet is, az 1353-as adományvonalon hívásonként 250 forinttal támogathatják a segíteni szándékozók a rászorulókat, emellett lehetőség van online és csekken történő adományozásra is. A budapesti Vörösmarty téren megrendezett adventi vásáron, a Magyar Posta házikójánál a 250 forintba kerülő karácsonyi lapok megvásárlásával, a segélyszervezet adománygyűjtő pontján, az operaház előtt árusított forralt bor árával, valamint a Tesco áruházakban adománykuponok vásárlásával ugyancsak csatlakozni lehet a december 31-ig tartó gyűjtéshez.

Szijjártóék száz családnak szerettek volna segíteni

Múlt héten pénteken a Dunakeszi Kinizsi otthonában fogadta a Dream Team SE csapatát a NB II-es futsallbajnokság nyugati csoportjának 12. fordulójában. A hazai gárda nagyszerű játékkal, az NB II-ben gólrekordot jelentő 34:1 arányú, lehengerlő győzelmet aratott a vendégek felett.

A mérkőzés előtt a csapatban játszó Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár a közönség segítségét kérte abban, hogy karácsonyra minél több szegény gyermek kaphasson ajándékot. Arra kérte a nézőket, hogy minél többen vásároljanak a csapat fotóival ellátott falinaptárból, hogy az összegyűlt pénzből a helyi plébániát támogatva közel száz szegény család karácsonyfája alá kerülhessen ajándék.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.