Az egyetemen megtanulhatják, mi a fegyver és mire való

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora szerint komolyabb zökkenők nélkül sikerült az intézmény három jogelődjének integrációja

TK
2013. 01. 28. 6:28

A katasztrófavédelmi alapképzési szakon három új szakirány indul, az iparbiztonsági, mentésirányítási és tűzvédelmi, továbbá a műveleti; a katonai képzéseknél pedig újraakkreditálták a katonai vezető alapszakokat, és háromról négy évre emelkedett a képzési idő.

A rektor tájékoztatása szerint az egyetem mintegy 1400 államilag támogatott és 500 önköltséges helyre várja a jelentkezőket az alapképzésben és további 500 államilag támogatott és 200 önköltséges diákot tud felvenni mesterképzésre. Kitért arra is, hogy 2005-ig csak a jogelőd intézményükben volt igazgatásszervezői képzés. Ezt a törvény nem állította vissza, de a férőhelyek jelentős részét az egyetem kapta meg a közigazgatási és igazságügyi minisztertől.

Kiemelkedőek az ösztöndíjak

Hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ösztöndíjai kiemelkedőek, a karok között ugyanakkor eltérőek a juttatások – ahogy a terhelés is. A honvédtisztek a hivatásos állomány tagjaként lakhatást, élelmezést és pénzbeli illetményt is kapnak, a rendészeti kar hallgatóit pedig a majdani munkáltatójuk támogatja. A közigazgatási kar diákjai közvetlenül az egyetemtől részesülhetnek ösztöndíjban a tanulmányi eredményüktől és a szociális helyzetüktől függően.

Ludovika

A Ludovika beruházásról szólva elmondta: a főépület rekonstrukciója márciusban megindulhat, a leendő sportközpont tervezőjével szerződéskötés előtt állnak, és készülnek az új oktatási épület tervei is. Az egyetem szakaszosan veszi birtokba az új kampuszt, a tervek szerint év végén átköltözik a rektori és a gazdasági hivatal. Ahhoz, hogy a Ménesi útról a közigazgatási kar, valamint a Farkasvölgyi útról a rendészettudományi kar leköltözzön, még több új épületnek el kell készülnie, ami 2015 első felére várható. Patyi András várakozásai szerint a 2015-ben induló félévet már Józsefvárosban tudják megkezdeni a hallgatók.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.