Az év végére befejeződik az átalakítás

Szabó Erika szerint az államigazgatás teljes átalakítása a kormányablakok országos rendszerének létrehozásával az év végéig befejeződik.

WL
2013. 01. 02. 20:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Erika hangsúlyozta: a járási hivatalok a települési önkormányzatoktól az államigazgatási feladatok 40 százalékát és mintegy tízezer dolgozót vettek át, így összesen 17 ezren dolgoznak majd a járásoknál. A kormány kiemelt célja az állampolgárokat jól szolgáló államigazgatási rendszer kialakítása, ez a járási hivatalok részeként működő kormányablakok felállításával lesz teljes. Infrastruktúrájukat uniós források felhasználásával biztosítják majd – tette hozzá.

Dorkota Lajos kormánymegbízott elmondta: kilenc járást alakítottak ki Fejér megyében, a hivatalokban 706-an dolgoznak. Közülük 417 főt vettek át a települési önkormányzatoktól, ők új munkahelyükön kezdték meg a munkát.

Egy igazán átfogó reform

Bő fél évszázad legmélyebb és legátfogóbb reformja teljesedik ki Magyarországon a január elsejével újraindult járási rendszer kialakításával – jelentette ki Navracsics Tibor szerdán Zalaegerszegen a zalaegerszegi járási hivatal megnyitása alkalmából. A járási rendszer újraindulása kapcsán a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter elmondta: az államreformnak nem az állam átalakítása a célja, az csupán eszköz, a cél pedig egy olyan államigazgatás, egy olyan állam kialakítása, amely azokat a polgárokat szolgálja, akiknek az adóforintjaiból működik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.