Buli után: tűzesetek, mérgezések, verekedések, előállítások

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Országszerte okoztak tüzeket pirotechnikai eszközök. A mentők 2800 riasztást kaptak, a toxikológián szokásos erős szilveszteri forgalom volt. A rendőrök 206 embert állítottak elő.

BL
2013. 01. 01. 14:02

Országszerte 8 petárdabalesethez riasztották őket, ebből 3 Budapesten történt. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két helyen okozott könnyű sérüléseket a petárda. Csongrád megyében, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében egy-egy 50 körüli férfit talált arcon a tűzijáték, arc-, és szemsérülésekkel szállították őket kórházba. Szolnokon szintén egy 50 év körüli férfi járt rosszul, a kezében felrobbant petárda leszakította az egyik ujját. Egy Fejér megyei kistelepülésen szilveszteri mulatságon esett össze egy 60 év körüli férfi, leállt a szíve, a mentőknek nem sikerült újraéleszteniük.

Ezeken felül szilveszter éjjelén számos verekedéshez is riasztották a mentőket. Ezeken általában könnyebb sérülések keletkeztek, de voltak súlyos sérültek is – mondta Győrfi Pál. A szóvivő azt mondta: összességében a legtöbb munkát a földön fekvő részegek adták a mentőknek. A részegek mintegy 10 százaléka fiatalkorú volt, nem egy esetben felmerült, hogy az alkohol mellé valamilyen drogot is fogyasztottak – tette hozzá Győrfi Pál.

Erős forgalom a toxikológián

A Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályán szokásos erős szilveszteri forgalom volt. Az idén is sok fiatal vitte túlzásba a bulizást – mondta Zacher Gábor, a toxikológiai osztály vezetője kedden. Közlése szerint a fővárosi toxikológián dolgozóknak az elmúlt éjszaka összesen 69 esetük volt. Kábítószer használata miatt néhány embert kellett kezelni, a legtöbben túlzott alkoholfogyasztás miatt kerültek az osztályra. Emellett más mérgezéses esetek is történtek, vannak, akik jelenleg is súlyos állapotban vannak.

A toxikológiára beszállítottak egy része már önállóan vagy szüleivel együtt elhagyta az osztályt – tette hozzá a toxikológus.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.