Handó: A bírákban megvan az igény a változásra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az OBH elnöke fontosnak tartja a magas szakmai színvonalú, egységes ítélkezés biztosítását és a bíróság szolgáltató jellegének erősítését.

WL
2013. 01. 08. 12:03

Peres út helyett megegyezés

A bírósághoz való hozzáférés megkönnyítése stratégiai célkitűzés, aminek azonban lehet olyan kedvezőtlen hatása is, hogy nő a pereskedési hajlandóság. Ezt a bírósági mediáció csökkentheti, aminek célja, hogy a hosszadalmas, költséges, a bíróságot, az ügyfeleket és végső soron az adófizetőket egyaránt megterhelő peres út helyett a megegyezés lehetőségét keressék és ezzel a vitarendezés kultúráját is fejlesszék – mondta az OBH elnöke.

A Budapest Környéki Törvényszék – korábban Pest Megyei Bíróság – elhelyezésének másfél évtizedes kálváriája véget ér, megszületett a döntés arról, hogy a bíróság a volt BM kórház Városligeti fasorban lévő épületkomplexumába kerül.

A Kúria visszahelyezése folyamatba van a korábbi Kossuth téri épületbe. Ennek részeként megkezdődött a bíróság történetének, hagyományainak feltárása és bemutatása, ami ahhoz szükséges, hogy a bírák ne csupán szakipari munkásoknak érezzék magukat, miközben a jogállamot cipelik a hátukon, hanem a harmadik hatalmi ág képviselőinek is – mondta Handó Tünde.

A nyugdíjazás kérdése

A bírák nyugdíjazása ügyében az elnök elmondta: tavaly a 62 évre leszállított korhatár miatt 230 bíró vonult nyugdíjba, ám a törvényi rendelkezéseket az Alkotmánybíróság megsemmisítette, és 163-an munkaügyi pert indítottak, ebből több mint 20 már jogerősen lezárult. A bíróságok kimondták, hogy jogellenes volt a nyugdíjazás, ez alapján tavaly év végén január 1-jei hatállyal 10 bírót már visszahelyezett a köztársasági elnök. A kérdés rendezésére decemberben benyújtott törvényjavaslat szerint az OBH korábbi javaslatával összhangban minden nyugdíjazott bíró – nem csak azok, akik pereltek – választhat majd a rendelkezési állomány, az átalány kártérítés és a visszahelyezés között.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.