„Inkább családba kerüljenek a 12 évesnél fiatalabb gyerekek”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Jövő évtől nem lehet nevelőotthonokba beadni 12 évesnél fiatalabb gyerekeket.

tá
2013. 01. 18. 15:06

Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta: a kampány arra is kitér, hogy az abortuszokkal szemben az örökbefogadást népszerűsítsék. Hangsúlyozta azt is, hogy felgyorsult az abortuszok csökkenésének üteme: míg 2010-ben mintegy 40 ezer abortusz volt, addig 2012-ben 36 ezer.

Kothencz János, az Állami gondoskodásban élő és veszélyeztetett fiatalok támogatásáért alapítvány (az Ágota) főigazgatója a kampányról azt mondta, a cél az, hogy az ország minden szegletébe eljusson az üzenet: minden gyereknek családban van a legjobb helye.

A konferenciasorozatot húsz helyszínen, a fővárosban és a megyeszékhelyeken rendezik meg. Az alapítvány plakátokon is felhívja a figyelmet a nevelőszülői hivatásra és az örökbefogadásra, megjelölve azokat a honlapokat, amelyeken részletes információkat találhatnak minderről az érdeklődők.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.