Magyarország nem antiszemita ország

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Magyarországon a zsidóság a holokauszt borzalmai után újra a reneszánszát éli, és a kormány biztosítani fogja, hogy ez folytatódhasson – mondta Fónagy János.

TK
2013. 01. 25. 17:56

Az ICCA-delegáció vezetői kérdésre válaszolva elmondták: nem Magyarország, hanem európai és izraeli parlamenti képviselők kezdeményezték a magyarországi látogatásukat.

Vészhelyzet van az országban?

Fiamma Nirenstein azt mondta, azért érkeztek Magyarországra, mert az országban „vészhelyzet” van az antiszemita kijelentések durvaságát és gyakoriságát tekintve. Hangsúlyozta ugyanakkor: a kormány és az ellenzék képviselőivel folytatott tárgyalások után meggyőződtek arról, hogy mindkét oldal határozott erőfeszítéseket tesz a hasonló kijelentések visszaszorításáért.

Az olasz politikus ismertette: tájékozódtak a magyarországi romák és zsidók elleni rasszista és diszkriminatív megnyilvánulásokról. Úgy fogalmazott, nincs egyetlen ország sem Európában, ahol egy újságcikk a romákat az állatokkal tekintette volna egyenlőnek, és nincs egyetlen parlament sem, ahol a zsidó politikusok összeírását követelte volna egy megválasztott képviselő.

A delegáció tagjai – nevének említése nélkül – beszédükben Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik frakcióvezető-helyettesének kijelentéseire utaltak. Szintén nem említették a nevét, de Bayer Zsoltnak a január 5-én a Magyar Hírlapban megjelent írására utaltak a romákkal kapcsolatos kijelentésekkel kapcsolatban.

„A Jobbik és az Arany Hajnal a legveszélyesebb”

Fiamma Nirenstein a sajtótájékoztatón kijelentette: az a fajta antiszemitizmus, amelyet a Jobbik képvisel, nemcsak Magyarország, hanem egész Európa problémája. Kérdésre válaszolva hozzátette: álláspontja szerint a magyar Jobbik és a görög Arany Hajnal a két legveszélyesebb szélsőjobboldali párt ma Európában.

John Mann, az Egyesült Királyság parlamenti képviselője, a delegáció másik vezetője arról beszélt, országa nem azért harcolt a nácizmus, majd a kommunizmus ellen, hogy ma Európában egy választott politikus a zsidó politikusok listázását követelje. Hangsúlyozta: azért jöttek Magyarországra, hogy szolidaritásukról biztosítsák mindazokat, „akik fel merik venni a harcot a bárki szabadságát veszélyeztető megnyilvánulások ellen”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.