Nyolcszor szúrták meg az MTK bokszolóját

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sávoly Gergő jobban van, birkózó barátját azonban az intenzív osztályon kezelik életveszélyes sérülés miatt. Az egyik gyanúsított csütörtökön előzetesbe került.

BL
2013. 01. 03. 18:08

A szakosztály tájékoztatása szerint a Gergő segítségére siető birkózó – bár kevesebb szúrást kapott, az állapota mégis súlyosabb, megsérült például a mája is – soha többet nem sportolhat versenyszerűen. Az ökölvívó-szakosztály úgy tudja, a feltételezett elkövetők családja megfenyegette Sávoly Gergő családját, hogy vér fog folyni, ha Gergő vallomást mer tenni a rokonuk ellen.

Az ökölvívó már arra készül, hogy márciusban versenyen indul. A szakosztály reményét fejezte ki, hogy ha még márciusban nem is, de hamarosan újra ringbe léphet, és idén újra magyar bajnok lesz, ahogy lett 2011-ben is.

A gyanúsítottak egyikét a helyszínen őrizetbe vették, majd a Budakörnyéki Járásbíróság csütörtök délben előzetes letartóztatásba helyezte emberölés kísérletének gyanúja miatt. A 17 éves J. Jánosnak a döntés értelmében az egyelőre 30 napos előzetes idejére javítóintézetbe kell vonulnia, ez ellen az ügyészség fellebbezett – közölte Kende Katalin, a bíróság szóvivője. A további támadót vagy támadókat még keresik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.