Síkos utakra kell készülni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A csapadék miatt csúszós utakra figyelmeztet a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, melynek egységeit két közlekedési balesethez riasztották csütörtökön.

BL
2013. 01. 17. 18:10

Hajdu Márton elmondta, hogy bár a közútkezelő folyamatosan takarította az utakat, az északnyugati területeken ezt a hófúvás nehezítette.

Torlódások

Vas megyében újabb alsóbbrendű utakat kellett lezárni a hóátfúvások miatt, nem lehet közlekedni a Celldömölk és Mesteri, a Karakó és Jánosháza, a Kemenessömjén és Vönöck, a Mersevát és Kemenesszentmárton, az Ölbő és Sárvár, a Pápóc és a megyehatár, valamint a Csepreg és Újkér közötti utakon. Feltételekkel feloldották Győr-Moson-Sopron megyében a kamionok beléptetésére csütörtök reggel bevezetett korlátozást – közölte az esti órákban a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

A Dunacsúny–Rajka átkelő szlovákiai oldalán is torlódnak a kamionok. Petra Hrásková, a pozsonyi kerületi rendőrkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint nem torlódott fel „rendkívül nagy számú” kamion, ám a kocsisor hosszáról a szóvivő pontosabb információkkal nem rendelkezett.

Dobos Viktória hadnagy tájékoztatása szerint a kikötés az, hogy a három reggel és két délután lezárt átkelőnél feltorlódott, hét és fél tonnánál nagyobb tömegű teherjárművek csak "különösen indokolt esetben" használhatják a 85-ös és a 86-os utat.

Mintegy 15-20 kilométeres dugó alakult ki a hegyeshalmi határhoz vezető osztrák A4-es autópályán csütörtök délután az osztrák autópálya-kezelő társaság (ASFINAG) tájékoztatása szerint. Az ASFINAG honlapján olvasható legfrissebb, este hét órás jelentés szerint változatlanul lassan araszolt a kocsisor a Gols/Weiden lehajtó és a határ között, a teherautó-forgalom teljesen leállt.

Készül a MÁV

Csütörtök éjszaka és péntek hajnalban is megerősített szolgálatban dolgoznak a hómunkások a MÁV pályahálózatán, hogy péntek reggel kiszámítható és biztonságos legyen a vasúti közlekedés – közölte a Mávinform. A közleményben azt írták: a meteorológiai előrejelzésekre tekintettel éjszaka csaknem kétszáz, majd a hajnali üzemkezdet előtt újabb mintegy száz hómunkás dolgozik azért, hogy a péntek reggeli vasúti közlekedés kiszámítható és biztonságos legyen.

Jelenleg az ország nagy részén menetrend szerint járnak a vonatok. A havazás miatt csak a Nyugat-Dunántúlon kell késésekre számítani, ott továbbra is átlagosan fél órával hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok.

Ismét IC-pótjegyet kell váltani a GYSEV vonalain – tájékoztatott a vasúttársaság szóvivője csütörtök este. Rázó László kora délután jelezte, hogy az InterCity-vonatok a GYSEV vonalain pótjegy váltása nélkül vehetők igénybe a döntés visszavonásáig. A vasúttársaság honlapján az olvasható: a Győr–Sopron-vonalon kimaradt három járaton túl a Szombathely–Szentgotthárd-vonalon is kimaradt mindkét irányba egy-egy vonat a hóhelyzet miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.