Bándy-gyilkosság: P. László drogozott

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Többször fogyasztott drogot P. László – mondta az egyik tanú a Bándy Kata rendőrségi pszichológusnő meggyilkolásával kapcsolatban indított büntetőper tárgyalásán.

NT
2013. 02. 18. 12:04

13:51 A tárgyalás délutáni szakaszában Bándy Kata barátnője azt mondta, a meggyilkolt lányt nagyon megviselte a szakítás, újabb kapcsolatról neki sem beszélt. „Benne volt a levegőben, hogy folytatják” – mutatott rá. A tanú Bándyt konzervatív lányként írta le vallomásában.

13:44 Az áldozat volt barátja a Pécsi Törvényszéken arról beszélt, több mint két évig voltak együtt, 2012 májusában szakítottak arra hivatkozva, hogy a kapcsolatuk elfáradt. Elmondása szerint ezután június közepén a Dugonics utcai lakásba költözött a lány. Az exbaráttal július 6-án találkozott, de neki sem beszélt arról, hogy valaki zaklatná. Sőt, ekkor további találkozókat is megbeszéltek, hogy tisztázzák, mi van közöttük. „Még akkor is optimista volt a jövőt illetően, tele volt tervekkel” – mondta volt párja. „Mélyen kegyeletsértőnek és teljesen kizártnak tartom P. László állításait” – hangsúlyozta. „Sok fiúnak tetszett, de határozottan el tudta őket utasítani” – szögezte le.

13:27 Az áldozat kollégái aggódtak, mert nem volt rá jellemző, hogy késik a munkahelyéről. Megnézték a lány házánál is, hogy otthon tartózkodik-e: nem nyitottak ajtót. Bándy Kata volt barátjának sem. Az egyik közvetlen kolléga – aki bizalmas kapcsolatban volt a meggyilkolt pszichológusnővel – nem tudott egy férfiről sem a fiatal nő életében. Mindezeket alátámasztja, hogy Bándy Katának jó volt a kapcsolata a szüleivel, bizalmasok voltak, de kapcsolatról nekik sem számolt be. Az utolsó, édesapjával váltott telefonbeszélgetés során jókedvűek tűnt.

13:06 Tanúk meghallgatásával folytatódik a tárgyalás a Pécsi Törvényszéken: P. László édesanyja, volt párja, valamint egy rendőrségi helyszínelő és egy kollégája fog beszélni.

Ismert, a  hétfői tárgyalás délelőtti szakaszában elismerte Bándy Kata rendőrségi pszichológus megölését P. László a Pécsi Törvényszéken hétfőn kezdődött büntetőperben. A vádlott az emberölést ugyan elismerte, de a verést, az ismerkedést, valamint a történtek folyamatát nem. Vallomást sem tett, ezért a nyomozás során elmondottakat olvasta fel a bíró.

Tudósítónktól az MNO úgy értesült, hogy az ellentmondások a vádlott az áldozattal való első találkozása körül bontakoztak ki: hol azt állítja, hogy hetek óta jóban volt Bándy Katával, hol azt, hogy csak ő szeretett volna az áldozathoz közelebb kerülni, a nő ezt azonban elhárította. Szemtanú egyébiránt nincs, aki megerősíthette volna ezt a kapcsolatot – tette hozzá.

Információink szerint P. László a tárgyalás első felében normálisan viselkedett, a kérdésekre felelt, és az egész tárgyalás fegyelmezetten zajlott. A Pécsi Törvényszék termében a tárgyalás délelőtti szakaszában a családtagokon kívül zömében egyetemisták ültek.

A sértett édesanyjának jogi képviselője zárt tárgyalás elrendelését kérte, de a bíróság ezt elutasította, mondván, nem akarják az embereket bizonytalanságban hagyni és a nyomozás eredményeiről a közvélemény kevés információt kapott, ugyanakkor kép- és hangfelvétel a pernek a nemi erkölcs elleni bűncselekménnyel kapcsolatos részeiről nem készülhet.

Ismert, a rendőrség tavaly decemberben zárta le a Bándy Kata megölése miatt indult nyomozást, az ügyészség pedig január elején emelt vádat P. László ellen aljas indokból elkövetett emberölés és kifosztás miatt. Amennyiben a bíróság a férfit bűnösnek mondja ki, akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is sújthatja.

Bándy Kata 25 éves rendőrségi pszichológus tavaly július 8-án hajnalban egyedül, gyalog indult haza egy pécsi sörözőből, de otthonába nem érkezett meg. Holttestét július 11-én délután találták meg a Délibáb utcában, egy bokros területen. A rendőrök a helyszíni szemle során megállapították az idegenkezűséget, és aljas indokból elkövetett emberölés miatt nyomozást rendeltek el. A gyanúsítottat július 14-én azonosították P. László személyében.

A férfit egynapi üldözés után fogták el. A feltételezett elkövető a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott hétórás kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, a bíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatását.

Dakos József, Baranya rendőrfőkapitánya az ügyről július 21-én tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a férfi egyedül követte el tettét. A dandártábornok hozzáfűzte, a gyanúsított azt állította, szintetikus kábítószert fogyasztott a tett éjszakáján, és a drogra alkoholt ivott.

Augusztusban az igazságügyi orvos és pszichológus szakértők megállapították, hogy P. László teljes mértékben beszámítható, nem volt korlátozva abban, hogy felismerje cselekménye veszélyességét, következményeit. A szakértők szerint a férfi beszámítási képességét kábítószer- vagy italfogyasztás sem befolyásolta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.