„Éhségmenet”: negyvenen indultak el Budapestre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szabolcsból negyven demonstráló indult útnak Budapestre. A Fidesz szerint MSZP-s kampánycélt szolgál az éhségmenet elnevezésű akció.

KG
2013. 02. 02. 10:22

A Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete szerint MSZP-s kampánycélt szolgál az éhségmenet elnevezésű akció – ezt Tilki Attila, a kormánypárt nyírségi elnöke mondta szombaton Nyíregyházán az MTI-nek, reagálva arra, hogy a térségből negyvenen indultak útra tiltakozni az elszegényedésre hivatkozva Budapestre.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, Fehérgyarmat polgármestere szomorúnak nevezte, hogy „az a szocialista párt használja fel a szegények sorsát alantas politikai céljaira”, amelynek kormányzása alatt, 2002–2010 között a sokakat ellehetetlenítő helyzet kialakult az országban. Hozzátette, hogy azért is álságos a szocialisták éhségmenet szervezése-támogatása, mert az általuk okozott gondok részbeni leküzdése után a jelenlegi kormány éppen most tudta javítani a közfoglalkoztatottak bérezését.

Tilki Attila emlékeztetett arra, hogy a képzettség nélküli közmunkások bére az idén bruttó 75 500 forintra emelkedik, a végzettséggel rendelkezőké pedig 96 800 forintra. Akik pedig a közmunkások irányítását végzik, havonta 106 000 forintot kereshetnek a közmunkaprogramban.

Ösztönzik a munkahelyteremtést

A képviselő kiemelte: az Orbán-kormány éppen a halmozottan hátrányos helyzetű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartott kihelyezett, vásárosnaményi ülésén jelentette be, hogy a foglalkoztatási gondokkal küzdő térségekben szabad vállalkozási övezetek kialakításával ösztönzi a munkahelyteremtést. Az országban 47, Szabolcs megyében 8 térségi övezetet jelöltek ki, ahol a munkahelyteremtő befektetők beruházási, adópolitikai és foglalkoztatási kedvezményeket kapnak, hogy az érintett térségekben minél többen helyezkedhessenek el az elsődleges munkaerőpiacon, a közmunka helyett.

Vinnai Győző, szabolcsi kormánymegbízott, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője szerint „a szocialisták éhségmenet-szervezésének álságosságát az is mutatja, hogy a kelet-magyarországi megyék felzárkóztatására most dolgoztak ki programot, nem pedig akkor, amikor nyolc évig hatalmon voltak és meg is valósíthatták volna”.

Simon Miklós, Fidesz–KDNP-s országgyűlési képviselő, Nyírbogát polgármestere hozzátette: Nyírbátor térségében 2002 óta folyamatosan nőtt a munkanélküliség, csak tavaly év végén sikerült megállítani. Ebben annak is nagy szerepe volt, hogy Szabolcsban 2012-ben mintegy 37 ezren vehettek részt a négyszeresére növelt közmunkaprogramban – jegyezte meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.