időjárás 5°C Andor , András 2022. november 30.
logo

Fodor Gábor pártot alapít, nagy a titkolózás

BuL
2013.02.15. 13:11

Magyar Liberális Párt (MLP) néven alapít pártot Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke. A párt bejegyzése heteken belül befejeződik – közölte a politikus pénteken az MTI-vel.

Fodor Gábor közölte: azért kell egy liberális párt Magyarországon, mert van több százezernyi, magát liberálisként meghatározó választópolgár, akit nem képvisel egyetlen, szabad szemmel látható „régi-új tömörülés” sem. Szavai szerint az ő voksaikért ma olyan baloldali pártok versengenek, amelyek elfogadnak ugyan néhány liberális alapvetést, de ennél jóval többet el is utasítanak.

Az egykori SZDSZ-szavazók csakúgy, mint az SZDSZ-ből az évek során kiábrándultak ma jobb híján csak kompromisszumokat vállalva tudják támogatni valamelyik demokratikus pártot, ő viszont egy, a „liberális értékeket kompromisszumok nélkül megjelenítő” pártot szeretne – jelentette ki. A politikus – aki a Szabadságért Alapítvány elnöke is, és nemrég a Hír TV Versus című műsorának vendége volt – elmondta, hogy a háttérben már zajlik a gazdasági és a közjogi programjuk előkészítése, amelyeken több kiváló szakemberrel dolgozik együtt. Arra a kérdésre, hogy kikkel szándékozik együtt dolgozni a jövőben, a politikus csak annyit válaszolt: amikor a párt a nyilvánosság elé áll, megismerhető lesz a program és a csapat is.

Böngésszen legutóbbi, SZDSZ-es témájú cikkeink között!



Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.