Havazás: a főútvonalak már tiszták, a közösségi közlekedés beindult

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Budapesten folyamatosan dolgoznak a hókotrók, a közösségi közlekedésben nincs fennakadás. Országos szinten is kedvező a helyzet.

NT
2013. 02. 22. 5:13

Lesodródott egy személyautó a Sándorfalvát Szegeddel összekötő útról pénteken reggel, a balesetben négyen megsérültek – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szenti Szabolcs elmondta, hogy az eddigi adatok szerint egy Sándorfalva felé tartó autó a havas úton, a 47-es kilométernél, a halastavaknál egy balra ívelő kanyarban megcsúszott, és lesodródott az útról. A balesetben négyen sérültek meg, őket kórházba vitték a mentők.

Korábban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy szinte az egész ország területén havazik, de a közúti közlekedésben nincsenek fennakadások. A közútkezelők közlése szerint a főutak a folyamatos munkavégzés ellenére a Dunántúlon egyelőre még havasak, Vas, Zala és Baranya megyében, valamint Tapolca környékén hókásásak, Tamási és Szántód térségében pedig latyakosak.

Az Alföld középső és déli részén, a Hajdúságban, a Nyírségben és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében havas, hókásás az úthálózat. Pest megyében egyelőre csak lepelszerű a hó, így fennakadás nincs a közlekedésben. A mellékutakon téliesebbek az útviszonyok, havas az alsóbbrendű úthálózat a Kisalföldön, az Alpokalján, a somogyi dombok között és a Mecsekben, valamint Vác, Salgótarján és Putnok térségében – tudatta a közútkezelő.

Péntek délutánig, estig még az ország nagy részén lehet havazás, majd rövid idő alatt több újabb nedves léghullám éri el az országot. Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elmondta, a délutáni óráktól délnyugat felől észak felé haladva lassan szűnik a csapadék, addig azonban az ország nagy részén még havazás várható, míg a Tiszántúlon havas eső, eső is előfordulhat. Közölte, a péntek esti-éjszakai órákban délnyugat felől egy újabb nagyobb nedvességtartalmú léghullám érkezik; ebből nyugaton havazásra, míg keleten esőre lehet számítani, a középső országrészben pedig eső, havas eső és hó is egyaránt lehet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.