Lázár: Azokra is gondolni kell, akik a diktatúra miatt nem születhettek meg

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az ország egyik legsúlyosabb problémájának nevezte a diktatúrák alatt meg nem született gyermekek hiányát Lázár János.

MD
2013. 03. 01. 0:21

Haraszti György történész a születésszabályozásról szólva arról beszélt: a diktatúrák radikálisan akarták kezelni, a nácizmus például a testi-lelki sérültek elpusztítására törekedett, és ebben orvosok támogatták. A történész méltatta, hogy az egyházak tiltakoztak az eutanázia és a „fajnemesítés” ellen. „Senkinek ne legyenek illúziói, a zsidók után a keresztények jöttek volna” – jelentette ki.

Horváth Attila jogtörténész azt mondta, a diktatúrák eredete az embertelenség volt, a gyűlöletre, irigységre építettek, legnagyobb ellenségükként egyebek mellett az erkölcsre és a családra tekintettek. Az alaptörvényre utalva elégedettségének adott hangot amiatt, hogy „nemzetben gondolkodik” és magában foglalja a család megbecsülését.

A zuglói önkormányzat mintegy 100 oldalas kiadványt is megjelentetett a diktatúrák áldozatainak emlékére. Szakács Árpád felelős szerkesztő elmondta: próbálták a diktatúrák arcát a gyermekáldozatokon, a velük szembeni agresszión keresztül bemutatni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.