Matolcsy aláírására vár a tankönyvrendelet

Napokon belül megjelenhet a tankönyvrendelet, amit három minisztérium együttesen jegyez majd.

BuL
2013. 02. 19. 15:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elkészült a tankönyvrendelet, a már kész szöveg a nemzetgazdasági miniszter asztalán van, az ő aláírására vár. A bejelentést tevő Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár utalt arra, hogy a jogszabállyal az a céljuk, hogy a tankönyvterjesztés és -ellátás átláthatóbbá váljon. Hangsúlyozta: minden diák névre szólóan megkapja szeptemberben a tankönyvcsomagját, az Oktatási Hivatal pedig kedden teszi közzé a tankönyvjegyzéket.

Kiemelte, hogy az ingyenes tankönyveket felmenő rendszerben vezetik be, szeptembertől az első osztályosok kapják meg. Ezenkívül több évig használható úgynevezett tartós tankönyvekből is tanulhatnak majd a tanulók, ugyanakkor „az államnak be kellett látnia”, hogy munkatankönyveket, munkafüzeteket nem lehet több évig használni. A tartós tankönyveknél szabály, hogy az iskolai könyvtárban helyezzék el őket – tette hozzá.

Gloviczki Zoltán közölte: március 31-ig kell leadni a rendeléseket a tankönyvekre, az iskoláknak pedig májusig lehetőségük van pótrendelésre, hogy az akkorra elkészülő új kerettantervekhez szóló tankönyveket is rendelhessenek az iskolák. A tankönyvrendelethez minden fontos érintett előzetesen hozzászólhatott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.