A közigazgatási és igazságügyi miniszter a járási rendszer kialakításáról rendezett csütörtöki budapesti konferencián a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen azt mondta: 2014-ben országgyűlési választások lesznek, a kormánypártoknak újabb mandátumot kell kérniük a választópolgároktól, más pártoknak pedig felhatalmazást a kormányzásra, ezért nem érdemes belefogni a közigazgatási reform olyan további feladataiba, amelyeket már nem tudnak megvalósítani ebben a ciklusban.
„Nagyjából mi ennyit tudtunk a négy év során megtenni, az alapokat lefektettük, most működtetjük a rendszert, és 2014 tavaszán meg kell vitatunk az eddigi eredményeket, hogy azután akár mi, akár mások, de reményeim szerint alapvetően ezen nyomvonal mentén tovább tudják folytatni a közigazgatás átalakítását” – fogalmazott Navracsics Tibor A haza üdvére és a köz szolgálatában címmel megrendezett tanácskozáson.
A miniszter a közigazgatás átalakításának előzményeként felidézte: 2010 tavaszán ideológiai hovatartozásra tekintet nélkül konszenzus volt a magyar politikai és szakmai közvéleményben arról, hogy a magyar állammal, a közigazgatással „kezdeni kell valamit”, és nagyjából egyetértés volt abban is, hogy az 1989–90-es rendszerváltozás során kialakult közigazgatási rendszer 2010-ben már a legtöbb dologban nem tudott megfelelni a kor kívánalmainak.
Szerinte 2010-ben ezért a kormány egy olyan közigazgatási reformot célzott meg, amely hosszútávon megváltoztatja az állam és a polgárok közötti hagyományos viszonyrendszert, és az alattvalói-hatósági attitűd helyett a mellérendeltség, a partnerség új kultúráját honosítja meg. A reform másik céljának pedig azt tartja, hogy a magyar állam minél rövidebb időn belül az ország versenyképességének segítője, és ne hátráltatója legyen.
A miniszter az átalakítás jelentős lépésének nevezte a járási rendszer kialakítását. Szerinte a járási rendszer lényege a rugalmasság, és a rendszer csak akkor tud jó eszköz lenni, ha az állam nem csinál presztízskérdést abból, hogy alapegységei hogyan működnek, és az önkormányzatok sem tekintik riválisnak vagy ellenségnek a járási hivatalokat. Szólt arról, hogy a járási hivatalok és a jegyzők feladatainak elválasztása során igyekeztek életszerű lehatárolást kitalálni, ezt azonban nem tekintik véglegesnek. Ez nem hiúsági kérdés, ha valami az életben nem válik be, akkor változtassunk rajta – tette hozzá.