Kitértek továbbá arra, hogy pártpreferenciát tekintve legnagyobb arányban (93,3 százalék) a Fidesz–KDNP-szavazók tartják szükségesnek a polgári célokat is közvetlenül szolgálni képes honvédségi helikoptereket, de még ebben a kérdésben a legkevésbé támogató Jobbik-szavazók aránya is eléri a 75,5 százalékot.
A Századvég közvélemény-kutatását január 11. és 13. között 810 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú telefonos megkérdezésével végezte el. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,8 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna – olvasható a Századvég közleményében. A Századvég Alapítvány szakértői szerint ezért a honvédségi helikopterfejlesztés nemcsak a „szakmai érvek miatt, hanem a közvélemény körében annak szükségességét övező konszenzus miatt is támogatandó”.
Mint felidézték: az Egyesült Államok által felajánlott, hadrendjéből már kivont, 1970-es években gyártott 24 használt, UH–1N típusú helikopter jelentette a helikopterprobléma megoldásának egyik alternatíváját. Ez csaknem százmilliárd forintos költséggel járt volna. Az ajánlat 2013 januárjában tárgytalanná vált, a honvédelmi kormányzat ugyanakkor a helikopterek kiöregedésének problémájára több megoldási lehetőség közül is választhat. Egyfelől dönthet a meglévő helikopterek felújítása mellett, amely azonban csak ideiglenesen, nagyjából 2021-ig oldaná meg a helikopterek kérdését, illetve dönthet használt, esetleg új gépek, illetve a fenntartásához szükséges technológia beszerzéséről is – fejtette ki a Századvég.
Hende Csaba honvédelmi miniszter január 31-én Budapesten, az éves feladatszabó állománygyűlésen az egyik legfontosabb idei feladatnak nevezte a „helikopterképesség” fenntartását. Itt három út lehetséges: vagy felújítják a régi szovjet gépeket, vagy használtakat vásárolnak, vagy esetleg újakat. A miniszter szerint a leggazdaságosabb az lenne, ha új helikoptereket vehetne a tárca – mondta a miniszter.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!