Orbán: Nemzeti színben kell nézni a világot

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Ab döntése mellett a költségvetés helyzetéről, az új jegybankelnökről és a Brüsszelből érkező kritikákról is beszélt a miniszterelnök a Rájátszás stúdiójában.

2013. 02. 25. 19:17

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, a kormány tervei szerint jó esély van arra, hogy a pedagógus-életpályamodellt is be fogják vezetni. „Meg kell termelni a hozzá szükséges pénzt” – hangoztatta Orbán, és ennek kapcsán azt kérte a szakszervezetektől, ne sztrájkoljanak, hanem dolgozzanak, mert jelen pillanatban inkább erre lenne szükség.

Ha az unióban csak öt állam képes csökkenteni államadósságát, akkor ez a jó csoport, ide kell tartozni – hangoztatta Orbán Viktor. Hozzátette: ez nem a kormány sikere. Sikeres kabinet is kell hozzá, de ez inkább a gazdaság, vagyis az emberek sikere. Ők vállalták az átszervezés okozta gondokat. „Mi is úszhatnánk másképp, az ellenkező irányba, mint a korábbi kormányzatok, de akkor nem tudnánk visszafizetni a hiteleket.” A kormányfő úgy fogalmazott, nemzeti színben kell nézni a világot, így lehet elérni, hogy a haza jobban teljesítsen. „Ez idén sikerült, és jövőre is sikerülnie kell. Még nem úgy élünk, ahogy kellene, de ebbe az irányba tartunk. A ferencjóskás, »minden nagyon jó« hangulatra nincs szükség, ehelyett inkább rá kell beszélni az embereket, hogy igenis lehetünk sikeresek.” Elmondta, a kormány biztatni akarja az embereket, az ellenzék viszont mindenben csak a rosszat látja. Úgy vélte, lelkületek különbözősége ez, nem szakmai vita.

A miniszterelnök kijelentette, jól haladunk az államadósság törlesztését tekintve. A jelenlegi kabinet 85 százalékos GDP-arányos adósság körül vette át a kormányzást. „Most vagyunk 77-78 százalékon, és tovább szeretnénk azt csökkenteni.”

Az évértékelő beszédben bejelentett új akciótervről Orbán azt mondta: a jelenlegi munkahelyvédelmi akciótervben meghatározott csoportok mellett másokat is be szeretnének vonni majd. Példaként a miniszterelnök azt említette, hogy a bérből és fizetésből élők családi adókedvezménye a jövőben nem csak adóból, de járulékból is levonható lesz. Orbán ugyancsak a pénteki beszédéből idézett mondatra utalva azt mondta: Magyarországon mindig is voltak olyanok, akik kígyó módra, bőrt cserélve igyekeztek a hatalom közelébe, ezekkel a személyekkel szemben védekezni kell, számos intézmény dolgozik is ezen.

Az interjúban a kormányfő egyúttal megismételte azt is, hogy nem tervez kormányátalakítást. Elmondta: kellő időben ki fog derülni, hogy kit tervez a jegybankelnöki posztra, hozzátéve: a döntését kellő súllyal átgondolta, és úgy látja, hogy a nemzeti bank új elnöke nagy eséllyel jobban fog teljesíteni, mint az előző. Hozzátette: péntek délután hallgatja meg a jelöltet az Országgyűlés költségvetési és gazdasági kérdésekkel foglalkozó bizottsága. „A Magyar Nemzeti Bank az ország gazdaságának fontos intézménye, és nem a miniszterelnök magánügye, hogy ki lesz a jegybankelnök” – zárta szavait Orbán Viktor.

Ismert, a miniszterelnök pénteken a Millenárison tartotta hagyományos évértékelőjét, melyben a terhes szocialista múlt felidézését követően kitért a csökkenő államadósságra, a megszűnő energiafüggőségre, és kalapot emelt a kimagasló eredményeket elérő magyarok előtt.

A kormányfő a kommunizmus áldozatainak hétfői ünnepnapján a rákoskeresztúri Új köztemetőben arról beszélt, amíg egy olyan ember is él Magyarországon, akit a diktatúra jelképét viselők hurcoltak el vagy kínoztak meg, addig az ilyen jelképek tiltásának feloldása nem időszerű, és szemben áll mindazzal, amit az alaptörvény emberi méltóságként határoz meg.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.