Rétvári: Ez sikertörténet

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára kedden az Országgyűlésben beszámolót tartott a külhoni magyarokat érintő rendelkezések sikeréről.

MD
2013. 02. 26. 11:01

Szintén nagy eredmény az az örökségvédelmi együttműködési megállapodás, amelynek keretében a tavalyi és az idei évben várhatóan 17 műemlék újulhat meg – mondta Rétvári Bence.

Kövér László szerint nehéz év áll a környező országok magyar nemzeti közösségei előtt, de egységes fellépéssel a nemzetpolitikai veszélyből nemzetpolitikai esélyt kovácsolhatunk. Az Országgyűlés elnöke erről a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris munkaülésén beszélt február 15-én Budapesten, ahol Semjén Zsolt közölte: alapvető emberi jog a nemzeti közösségek szimbólumainak használata.

Idén is meghirdeti március 15-ei diákutaztatási programját a Rákóczi Szövetség – közölte a szervezet január végén az MTI-vel. A program fő célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyarországi és a határon túli magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.

A Miniszterelnökség veszi át annak a csaknem négymilliárd forintnak a legnagyobb részét, amellyel korábban a Friends of Hungary Alapítvány rendelkezett, és az összeget a külföldön élő magyarok indentitásának erősítésére különítette el a kabinet.

December elejéig több mint 340 ezren kérelmezték a magyar állampolgárságot, és mintegy 280 ezren le is tették az állampolgársági esküt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.