A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keddi közleményében azt írta, a BKK és a BKV elkötelezett a buszflotta megújítása, és ennek keretében az alacsonypadlós, korszerű autóbuszok arányának növelése mellett. „2010 óta több mint 100 alacsonypadlós használt buszt állítottunk forgalomba Budapesten, melyet tavasztól 150 darab vadonatúj autóbusz követ. A flotta megújítását azonban folytatjuk: eredményesen zárult a tavaly november közepén, használt csuklós autóbusz beszerzésére kiírt tender, melynek értelmében 25 darab alacsonypadlós, légkondicionált, környezetkímélőbb motorral rendelkező, és a jelenlegi járműpark összetételébe jól illeszkedő autóbusszal javíthatjuk a szolgáltatás minőségét” – írták. A járművek a svájci Genfből érkeznek Budapestre.
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) ugyanakkor komoly aggályokat fogalmazott meg a buszpark bővítésével kapcsolatban. A szervezet azért tiltakozik a vásárlás ellen, mert most olyan – megfogalmazásuk szerint – mutyibuszokra írtak ki tendert, melyeket 4 évvel ezelőtt horrorisztikus áron kívánt megvásárolni az akkori BKV-vezetés. „Folytatódik a roncsderbi. El nem tudjuk képzelni, a BKK vezetését mi hajtotta, hogy Pécs elől lenyúlják a mutyibuszokat, amelyek a nevüket onnan kapták, hogy 48 millióért akarták rásózni őket a BKV-ra négy évvel ezelőtt. Ebbe a bizniszbe bukott bele Antal Attila, és rántotta aztán magával a dominót egészen Hagyó Miklóssal bezárólag”.
A Budapesti Közlekedési Központ sajtókommunikációs irodája ugyanakkor jelzi, a fő vád a BKV akkori vezérigazgatójával szemben az volt, hogy a fia annál a cégnél dolgozik, ahonnan a használt buszokat a BKV beszerezné. A botrányban a buszok valóban kaptak becenevet is (mutyibuszok), a fő probléma a tenderrel azonban nem a fenti kötődés volt, hanem az, hogy a buszok méregdrágán, 48 millió forintért érkeztek volna darabonként, ami még honosítással együtt is rendkívül magas ár volt. A BKK-nak arról nincs információja, hogy Pécs a most beszerezni kívánt buszokat szerette volna megvásárolni.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!