Az MSZP megkoronázta gyűlöletkampányát a „filmecskével”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az MSZP kampánya formai, tartalmai és politikai értelemben is megbukott – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

TK
2013. 03. 06. 12:15

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ismét komoly félreértés van a külföldi sajtóban a magyar törvényhozással kapcsolatban, de a Fidesz és a kormány szívesen áll a rendelkezésükre a valódi helyzet tisztázására. A Financial Times ugyanis internetes oldalán arról ír, hogy ha a magyar parlament elfogadja az alaptörvény módosítására beterjesztett javaslatcsomagot, akkor meg kell vonni Magyarország uniós szavazati jogát és fel kell függeszteni a EU-s támogatások kifizetését. Kocsis Máté erre reagálva leszögezte: „határozottan, tisztességesen meg fogjuk magunkat védeni ebben az ügyben is”. Szerinte a külföldi sajtóban megjelent „hajmeresztő vélemények” torzítják a valós magyar helyzetet. Hangsúlyozta: az alaptörvény módosítása a „szándéka szerint egy jó alaptörvény-módosítás”, és minden passzusában megfelel az Alkotmánybíróság korábbi ítéleteinek.

 

Közben Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára szerdán felszólította a magyar kormányt, hogy halassza el a jövő hétfőre tervezett szavazást az alaptörvény módosításáról, és tegye lehetővé, hogy a javasolt módosításokat megvizsgálhassa a Velencei Bizottság. Az Európai Bizottság figyelemmel követi a fejleményeket, de a végleges elfogadott szöveg értelmezése nélkül egyelőre nem kíván megjegyzést fűzni a javaslat tartalmához. Pia Ahrenkilde Hansen, a brüsszeli testület szóvivője elmondta: bízik abban, hogy a magyar hatóságok továbbra is teljesítik korábban tett vállalásaikat, és a magyar jogszabályok „mind betűjükben, mind szellemükben” összhangban lesznek az uniós szabályokkal.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.