Barroso beszélt Orbánnal

A kormányfő biztosította a bizottság elnökét, hogy Magyarország és kormánya elkötelezett az európai értékek és jogszabályok mellett.

BL
2013. 03. 08. 19:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI információját a bizottság szóvivője is megerősítette. Pia Ahrenkilde Hansen elmondta, hogy a bizottság elnöke péntek reggel az Európa Tanács főtitkárával is egyeztetett, és ezt követően tájékoztatta a magyar miniszterelnököt aggodalmáról az alaptörvény tervezett módosításának a jogállamiság elvével való összeegyeztethetőségével kapcsolatosan.

A szóvivő közlése szerint Orbán Viktor kormányfő biztosította a bizottság elnökét, hogy Magyarország és kormánya elkötelezett az európai értékek és jogszabályok mellett.

Martonyi János külügyminiszter uniós kollégáinak írt pénteki levelében hangsúlyozta, hogy nagyrészt hiányos információkon és félreértéseken alapul a magyar alaptörvény tervezett módosítása körüli vita jelentős része. A külügyminiszter levelében leszögezi, akárcsak a múltban, Magyarország továbbra is nyitott a tényekkel és észérvekkel alátámasztott bírálatokra, és éppen egy nagy és régóta esedékes alkotmányos reform eredményeit igyekszik konszolidálni. A külügyminiszter kifejti, hogy az Ab megvizsgálta az alaptörvény átmeneti rendelkezéseit, és tavaly decemberi ítéletében azok közül többet megsemmisített arra hivatkozva, hogy nem átmenetiek, ezért nem az átmeneti rendelkezések között van a helyük. „Az alaptörvény módosításának célja tehát éppen az, hogy érvényt szerezzen az Alkotmánybíróság említett döntésének” – érvel levelében Martonyi János.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.