„Gyászol a nemzet! Hazaárulóktól szenved!” – Ellentüntetők a Fidesz-székháznál

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

„Gyászol a nemzet! Hazaárulóktól szenved!” – áll az ellentüntetők transzparensén. Kósa Lajos Fidesz-alelnök szerint látható, hogy szerveződik a Bajnai-gárda.

NT
2013. 03. 07. 15:21

A demokrácia és az alkotmányosság ellen léptek fel azok, akik betörtek a székházba, mert a politikai vélemény kinyilvánításába nem fér bele az erőszak alkalmazása – vélekedett. Debrecen polgármestere szerint Bajnai Gordon Együtt 2014 mozgalmát támogatják azok, akik „egyetemet foglaltatnak el másokkal vagy a csütörtökihez hasonló erőszakos cselekedeteket szervezik”. Nem lehet nem észrevenni, hogy mi történik az országban, ez a provokáció egy folyamat része – vélekedett Kósa.

Szokatlannak és egyben riasztónak nevezte azt, hogy demokrácia és jogállamiság idején bizonyos politikai erők elfogadhatónak tartják a magánterületre történő erőszakos behatolást, majd hozzátette: a demokráciát érte rendkívül súlyos támadás. Kósa elmondta: megfontolják, hogy jogi lépéseket tegyenek-e a behatolók ellen. Ehhez kapcsolódva kiemelte, hogy a rendőrség nem lépett fel agresszíven, nem ült fel a provokációnak. „Mi mások vagyunk, nem uszítjuk rá senkire a rendőrséget gyurcsányista módon” – közölte.

Az ellentüntetők transzparensén jelenlegi vezető szocialista politikusok, Bajnai Gordon, az Együtt 2014 Választói Mozgalom alapítója, Bokros Lajos EP-képviselő és Simor András volt jegybankelnök, valamint Kádár János kommunista diktátor fotója látható. A transzparensükkel előbb az utca közepén álltak meg, de onnan a rendőrök felterelték őket a járdára, így most a túlsó oldalról néznek farkasszemet a reggel óta a székház udvarán demonstrálókkal.

Este 6-kor a Hír TV arról tájékoztatott, Pesti Imre fideszes képviselő úgy tudott kijönni a Fidesz-székházból, hogy a tüntetők fel sem ismerték. Mindkét tábor egyébként egyre bővülő létszámban volt jelen.

Délután ötkor folyamatosan változó helyzetről számolt be a Hír Televízió tudósítója, hol kisebb, hol nagyobb a hangzavar a Lendvay utcában. Több tucat ellentüntető is érkezett a helyszínre, ők a Himnuszt és a Szózatot is elénekelték, ezt különböző zenék bömböltetésével próbálták elnyomni a fiatal tiltakozók. Közben rendőrsorfal állt fel az utca székház felőli oldalánál, így a két tábor közti konfliktus túlhevülése a tudósítás szerint kizárható. Az MNO helyszíni tudósítója arról számolt be, hogy a tüntetők között megjelent Tanos Áron, a Szolidaritás ifjúsági tagozatának az elnöke.

A Hír Televízió tudósítója azt közölte, délután 4-kor néhány tüntető felmászott a székház alsó erkélyére, és megafonba olvasták a követeléseiket, néhányan pedig a kerítésen bemászva az épület oldalsó bejárata felé vették az irányt, de ők biztonsági őrökbe botlottak.

A kormányvédő ellentüntetők arra szólították a fiatal demonstrálókat, hogy „üljenek vissza az iskolapadba”. Erre válaszul a demonstrálók azt mondták, nem teszik, amíg nem törlik el a „röghöz kötést”. A helyszínen sok a rendőr.

Bencsik András, a Békemenet egyik kezdeményezője Facebook-oldalán arra kérte a menet szimpatizánsait, hogy ha tehetik, menjenek a Fidesz székházához, amelyet „nehezen definiálható alakok” törvénytelenül blokád alá vettek. „Nem kell velük szemben erőszakot alkalmazni” – írta a Demokrata főszerkesztője. Szerinte arra van szükség, hogy minél többen kifejezzék rokonszenvüket a Fidesszel, ott legyenek és bátorítást adjanak azoknak, akik bent vannak az épületben, és talán beszéljenek „az udvaron gubbasztókkal, hátha akad közöttük normálisan gondolkodó”.

A Lendvay utcába egyébként folyamatosan érkeznek az emberek, egy részük a tüntetők pártján áll, másik részük a demonstrálókat szidja. A folyamatos szópárbajokat és a hangzavart fokozza, hogy a Fidesz-székház udvarát elfoglalók folyamatosan az „Alkotmányt, demokráciát, jogállamot!” szlogent harsogják. Két tüntető felmászott a székház földszinti erkélyére és kiült a karzatra. Egyikőjük az összegyűltekhez szólt, míg a másik „Az alkotmány nem játék” feliratú transzparenst terített ki a terasz korlátjára.

Ismert, néhány tucat tüntető hatolt be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára csütörtök délelőtt. A civil demonstrálók, akik a bejáratot védő vaskapun másztak át, akciójukat indokolva azt mondták, az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakoznak. Korábbi LMP-aktivista, a Milla-szónok és a Hallgatói Hálózat aktivistái vannak köztük. Állítják: ők civilek, de így vagy úgy azért kapcsolatot tartanak a balliberális körökkel. A székházfoglalás egyfajta előtüntetésnek is beillik.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója a párt központi hivatala előtt tartott sajtótájékoztatót, ahol azt mondta, ha Bajnai Gordon előre szól, akkor az embereit minden további nélkül beengedjük a Fidesz székházába. Míg a Haza és Haladás közleményben tagadta, hogy bármi köze is lenne az akcióhoz, Karácsony Gergely – aki a leginkább sürgette az ökopárt és az Együtt 2014 lepaktálását – szolidáris a tüntetőkkel, és támogat minden, az alaptörvény-módosítás ellen tartott megmozdulást.

„Jogállamiságot, törvényességet követelnek, miközben ténylegesen törvényt szegnek az alaptörvény módosítása ellen tüntetők – áll a kisebbik kormánypárt közleményében. – Még a legalapvetőbb normákat sem tartják be, amikor egy demokratikus párt székházát megszállják. Erőszakos viselkednek, kárt okoznak a tiltakozók – akárcsak néhány éve az MTV-székház ostromlói. Ezek a módszerek nincsenek a demokrácia eszköztárában, nem is tekinthetjük őket elfogadhatónak. A KDNP tiltakozik minden olyan szervezett vagy spontánnak mondott akció ellen, amely másokat veszélyeztet vagy korlátoz.” (OS)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.