Nem szűkül, hanem bővül az Ab jogköre

A módosítás sok kérdésre ad megoldást, a döntést pedig kellően meggondolták – mondta Rogán Antal.

TK
2013. 03. 09. 13:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rogán Antal szombati budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: az alaptörvény módosításával négy héten át foglalkozott az Országgyűlés, és nem áll szándékukban zárószavazás előtt módosító javaslatot benyújtani az indítványhoz. Jelezte, gyakorlatilag az Ab kéréseit hajtják végre, a híresztelésekkel ellentétben pedig nem szűkül, hanem bővül a testület jogköre. A módosítás sok kérdésre ad megoldást – tette hozzá, példaként említve az egyházak elismerésével kapcsolatos parlamenti döntéssel szembeni jogorvoslat lehetőségét.

Az uniós aggályokkal összefüggésben Rogán hangsúlyozta: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes minden konkrét felvetésre részletes tájékoztatást adott az Európai Bizottságnak és az Európa Tanácsnak. Kijelentette ugyanakkor, hogy a nyomásgyakorlás politikáját nem tudja elfogadni, elképzelhetetlennek tartja, hogy a szuverén magyar parlamentnek „kívülről, külföldről mondják meg, mit kell tennie”. Az alaptörvény módosítása elleni szombati tüntetésről azt mondta: a megmozdulást „ugyanaz a Bajnai-gárda szervezi”, amelyik csütörtökön már bemutatkozott a Fidesz székházánál. (A szombat délutáni megmozdulásról itt olvashat bővebben.)

Ismert, csütörtökön tüntetők hatoltak be a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházának udvarára az alaptörvény negyedik módosítása ellen tiltakozva. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója Bajnai Gordon volt miniszterelnököt nevezte meg a székház blokádjának felelőseként. Az Együtt 2014 erre reagálva közölte, hogy Bajnai Gordonnak nincs köze a történtekhez.

Rogán Antal a sajtótájékoztatón elfogadhatatlannak nevezte az erőszakos, törvénysértő módszereket, és megjegyezte: éppen az a politika alkotmányellenes, amely nem riad vissza a nyilvánvalóan jogszabályokba ütköző módszerektől. Kitért arra is, hogy az Amnesty International emberi jogi szervezetnek is vissza kellene vonnia a támogatását Bajnai Gordonéktól.

Amíg a szervezet törvénytelenséget támogat, addig nem teheti, hogy a szuverén parlament döntéseit kritizálja – vélekedett Rogán, s arról is szólt, hogy „kénytelenek felkészülni a további törvénytelen akciókra”.

Rogán sajtótájékoztatóján beszélt az MSZP-s évértékelőről is. Szerinte üzenetértéke van annak, hogy Victor Ponta román miniszterelnök a díszvendég, s ez azt jelenti, hogy a szocialisták vissza akarnak térni Gyurcsány Ferenc megbukott politikájához.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.