Ötezer helyen még mindig nincs áram

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ötezer fogyasztási helyen nincs még áramellátás Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A szolgáltató azt ígéri, kedden mindenhol lesz áram Szabolcsban.

WA
2013. 03. 19. 8:55

Az E.ON szóvivője hétfő késő este tudatta, hogy nem sikerült megszüntetni a középfeszültségű hálózaton az időjárás okozta üzemzavart Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, így 4000-4500 fogyasztói helyen várhatóan csak kedden állhat helyre a szolgáltatás. Egyházi Nikoletta akkor hangsúlyozta, hogy a helyreállítás hétfőn napközben nagy erőkkel folytatódott, a szerelők munkáját segítette a honvédség, a katasztrófavédelmi szervezet két mentőcsoportja, a rendőrség, valamint cégek is.

A parlamentben hétfőn napirend előtt hosszasan szónokoltak a honatyák az időjárást övező áldatlan állapotokról, Pintér Sándor belügyminiszter pedig részletes tájékoztatást adott az erőforrások bevetéséről. Simon Gábor az MSZP részéről a hóhelyzetet bolygatta. Köszönetet mondott a rendőröknek, mentőknek, tűzoltóknak, civileknek, akik gyakran korábban ébredtek, mint a katasztrófaelhárítás. Felelőssé tette a kormányt, amiért március 15-e előtt a március 15-i ünnepségekre készült, az ünnepek „politikai lázában égett”. Egy mókás nyelvbotlásának köszönhetően megtudhattuk: „megértettem, hogy a nép elveszítette a belügyminiszter bizalmát”. Végül vizsgálóbizottság felállítását követelte. Felszólalására Pintér Sándor belügyminiszter reagált. Elmondta, már 14-én jelezte a koordinációs bizottság, hogy le kellene mondani a 15-i rendezvényeket. Az MSZP ehhez képest 15-én 10 óra után, az LMP pedig csak délután mondta le ünnepségét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.