Radikális változások is történtek Magyarország életében

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Húsz mutató alapján meghatározott indexet dolgozott ki a Nézőpont Intézet a kormányzati munka minőségének megítélésére.

tá
2013. 03. 20. 15:20

Balog Zoltán szerint mindezen 10-15 éven belül beérő változtatások számos érdeksérelemmel jártak, tehát a választási siker szempontjából károsak is lehettek, mégis végigvitték azokat, ami egyértelműen a jó kormányzás mutatója. Megjegyezte, a kormányzati ciklus második felének arról kell szólnia, hogy a hátrányt szenvedők belássák, az egyéni boldogulásnak nem szabad a közjó kárára mennie, a két dolognak összhangba kell kerülnie. A tárcavezető kitért arra is, mindenkinek törekednie kell, hogy jobb emberré váljon, ehhez a kormány azonban csak „kereteket” adhat. A jó kormányzáshoz emellett az is hozzátartozik, hogy belássuk hibáinkat, azokat kijavítsuk és dolgozzunk tovább – fűzte hozzá.

Pesti Sándor, az ELTE ÁJTK Politikatudományi Intézetének igazgatója szkeptikusan nyilatkozott arról, hogy tudományos alapon meg lehet-e határozni egy olyan mutatót, amely kifejezi a kormányzás minőségét. Ennek indokaként azt mondta, a hasonló felmérésekben elkerülhetetlenek a szubjektív döntések. Példaként említette a makrogazdasági statisztikákat, amelyek bár objektívnek tűnnek, mégsem azok teljesen, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy mit, hogyan és milyen súllyal mérünk, ráadásul a legtöbb esetben a becslések sem elkerülhetők. Emlékeztetett arra is, hogy a száz évvel korábbi Tisza- és Károlyi-kormányok megítéléséről még ma is vita van, és szerinte nem lesz ez másképp az Orbán-kabinettel sem. Hozzátette ugyanakkor, ettől függetlenül nem tartja haszontalannak a Nézőpont Intézet kezdeményezését, akiknek azt javasolta, fogjanak össze a többi magyarországi elemző céggel és készítsenek egy közös felmérést a kormányról.

Kaiser Tamás, a Pannon Egyetem docense szintén kétségeinek adott hangot, megjegyezve: a világon számtalan módszerrel próbálják megállapítani a kormányok teljesítményét, ám azt a kérdés rendkívüli összetettsége miatt nem lehet tudományos igényűen elvégezni. Érvként említette, hogy sok változást még ha mérni is lehet, azt már nehéz eldönteni, hogy mennyiben számítanak egy-egy kormány érdemének. A Nézőpont Intézet, a Konrad-Adenauer Stiftung, a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Centre for European Studies összefogásával mutatta be új, a jó kormányzást bemutató indexét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.