A Tilos Rádió legendája lett Bajnai kommunikációs tanácsadója

A narancsos és Tilos Rádió-s legendából, Origo-alapítóból és T-csoportos szupermenedzserből lett üzletember, Simó György lett Bajnai Gordon kommunikációs tanácsadója.

GB
2013. 04. 30. 13:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tilos Rádió egykori alapítója elmondta, azért vállalt politikai szerepet, mert elkeseredve figyelte, hogy „az elmúlt években a magyar értelmiség beleszeretett egy nagy közös önbecsapásba, a pártok és politikusok nélküli politikába”. Szerinte ilyen nem létezik. – Ha a pártok és a politikusok el akarják venni azt, ami az embernek fontos, akkor cselekedni kell, szélsőséges esetben pedig jobbakat és jobban kell csinálni, nem pedig beleragadni valami anti-establishment mániába – rögzítette Simó.

Megjegyezte, erősen kötődik érzelmileg ahhoz, ami 1989-ben történt Magyarországon: az úgynevezett nyugati típusú demokrácia létrejöttéhez. „És ahogy akkor a létrehozásakor természetes volt, hogy teszek érte, most, amikor rombolják, ugyanilyen természetes” – magyarázta.

Simó György 1997-ben szociológusként végzett az ELTE-n. Egyetemi tanulmányai alatt 1992 és 1996 között a Magyar Narancs című hetilap munkatársa, a Tilos Rádió alapítója, műsorvezetője, később a kuratórium elnöke volt. 1997-ben fél éven át a Filmvilág szerkesztőjeként dolgozott, majd a MATÁV Rt.-hez, majd a MATÁVnethez igazolt, ahol programigazgatóként, üzletágvezetőként, végül vezérigazgató-helyettesként dolgozott. Alapítója volt az Origo hírportálnak, majd a Bajnai fémjelezte Haza és Haladás Egyesületnek, és közreműködött több internetes startup (E-kereskedelem, Iwiw) felvásárlásában. Az utóbbi években magánbefektetőként volt aktív a magyar piacon.

Kérdésre válaszolva kijelentette: a Bajnai Gordonnal kötött megegyezés szerint nem főállásban segít majd, továbbra is foglalkozni fog a technológiai cégekbe befektető vállalkozásával. Elmondta, a napi kommunikáció nem hozzá fog majd tartozni, csak a stratégiai jellegű.

Bajnai Gordon színre lépése óta lelkesen gyűjtögeti az SZDSZ-töredékeket, így próbál magának hátországot teremteni. Az Együtt 2014 vezetője az elmúlt hetekben megállapodást kötött a korábbi szegedi SZDSZ-es alpolgármesterhez köthető Szabad Város Egyesülettel, valamint a kaposvári Polgári Szabadság Platformmal, amely szintén egykori liberális politikusokat tömörít. Az is kiderült, hogy Kóka János, az SZDSZ egykori elnöke, Gyurcsány Ferenc gazdasági minisztere rendszeresen konzultál Bajnaival.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.