Sokszor mesélte nekünk erdélyi élményeit, találkozását a székely emberekkel, no és a medvékkel, amelyek rendszeresen megtalálták. Jókat derültünk a történeteken, és végre megértettük Panni rajongását a kedves macik iránt. Sokoldalúságáról tanúskodik, hogy a legtöbb baráti összejövetelen magyar népdalokat és nótákat énekelt, mert a zene része volt a mindennapjainak, ahogyan a könyvek is, irodalmi és történelmi nagyságokat olvasott.
Furcsán hangzik, de igaz: magányos volt. Sokszor mi sem értettük, mert mellette megtapasztalhattuk, hogy vannak mély barátságok és őszintén szerető lelkek. Aztán megvilágosodtunk, általa, hogy ez az érzés természetes része a „világ megváltoztatásáért” folytatott küzdelemnek. Ahogy mindig fogalmazott: „a rendszerváltást nekünk kell befejeznünk, ami alázatot és elkötelezettséget követel!”
Mindent lélekkel csinált. A hivatása volt az élete. Sorsa igazi útját járva képes volt feláldozni erejét és egészségét. Igazából senki és semmi nem tudta legyőzni, mert hívő ember volt. Aki ismerte, szerette és közel állt, állhatott hozzá, örök hálával tartozik a Jóistennek azért, hogy a barátja lehetett. Panni most itthagyott minket, de nem halt meg!
Isten áldjon!
Szalai Annamária barátai
