Ezért lesznek függők a fiatalok

A fiatalok függőségei a szeretet- és közösséghiányból erednek – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes az Alkohol-Drogsegély Ambulancia Prevenció 2013 elnevezésű programsorozat záróünnepségén Veszprémben csütörtökön.

WA
2013. 04. 25. 18:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint felnőtt egy olyan nemzedék, amellyel meg kell ismertetni a szabadság veszélyeit is. „Nekünk, akik hírnökei vagyunk egy biztonságosabb, de beszorítottabb kornak, sokkal nagyobb a felelősségünk, mint egyébként egy felnőtt társadalomnak a fiatalok tanításában – fogalmazott. – Nemcsak azt kell elérni, hogy a fiatalok ne essenek áldozatául bűncselekményeknek, hogy tudjanak élni a hirtelen kinyílt szabadság lehetőségeivel, hanem az örökölt értékeket az új kor nyelvezetén kell tudni átadni.”

Hozzátette: a fiatalok sokszor azért nem értik, amit a felnőttek közölni akarnak velük, mert másképp gondolkoznak. A közös nyelv azért is fontos, mert a gyerekek függőségeinek többsége a szeretet, a közösség, a megértés hiányából ered – szögezte le Navracsics.

A tanév folyamán a veszprémi drogambulancia munkatársai, a rendőrség, a veszprémi családsegítő szolgálat és a kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szerve részvételével hat veszprémi általános és középiskolában több száz diáknak tartottak felvilágosító előadásokat a káros szenvedélyekről – közölte Szabóné Virányi Judit, a veszprémi Alkohol Drogsegély Ambulancia Egyesület elnök-igazgatója. A drogok mellett a szakemberek a legálisan beszerezhető szerek (alkohol, cigaretta) egészségromboló hatására is felhívják a figyelmet, mondta.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.