Handó: Konkrét ügyekben nincs panasz, elvi kifogás van

2015-re újíthatják fel és adhatják át a Budapest Környéki Törvényszék Városligeti fasorban lévő új székházát – közölte az Országos Bírósági Hivatal elnöke.

TK
2013. 04. 16. 16:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Handó Tünde emlékeztetett arra, hogy 2012-ben sikerült olyan ingatlanegyüttest – a fasorban lévő volt BM-kórházat – találni Budapesten, ahol a törvényszék és csaknem hétszáz dolgozója megfelelően elhelyezhető, az ügyfelek kiszolgálása javulhat. A bíróság leendő helyéről elmondta, hogy hamarosan kiírják a bontási pályázatot, a szükséges bontás novemberben megkezdődhet, majd a tervpályázat kiírása következik, 2015-ben az egész felújított és a kor igényeinek megfelelően kialakított épületegyüttest átadhatják.

Szerinte a jelenleg a Thököly úton lévő bíróság méltatlan körülmények között működik. Hozzátette: nem csupán a Budapest Környéki Törvényszék, hanem részben a Fővárosi Törvényszék, valamint a szabálysértési bíróság elhelyezését is a Városligeti fasorban tervezik.

Handó Tünde arról is beszélt, hogy az ügyáthelyezés intézménye a tapasztalatok alapján hasznosnak mondható. A 2012-es adatokat ismertetve elmondta, hogy a 42 áthelyezett ügyből nyolc-tíz volt büntetőügy. Az OBH elnöke azt mondta, „konkrét ügyekben nincs panasz, elvi kifogás van, ennek a megítélése pedig nem a mi dolgunk”.

Hilbert Edit, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke a sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy az ügyész legtöbbször választhat, hogy az elkövetés helye szerinti bíróságnál vagy a vádlott lakóhelye szerint illetékes bíróságnál emel vádat. „Egyetlen bírót sem befolyásol a döntésében az, hogy az OBH elnökének a döntése kapcsán áthelyezés folytán van a bíróságon az ügy, amelyben dönt, vagy az ügyészi vádemelés folytán” – tette hozzá.

A devizahiteles ügyekkel kapcsolatban kérdésre válaszolva Handó Tünde elmondta, hogy nehéz helyzetben vannak a bíróságok, mert bár a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja foglalkozott a devizahiteles ügyek kérdésével, iránymutató döntés még nem született, mert a Kúria a hozzá került egyetlen ügyben az Európai Bírósághoz fordult.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.