Megkapják a BKV dolgozói a béremelést

Ez átlagosan havi 10 ezer forintos béremelést és a fejenként havi ötezer forint értékű Erzsébet- utalványt jelent.

NT
2013. 04. 30. 18:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Főpolgármesteri Hivatal, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV keddi közös, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a két legnagyobb szakszervezeti szövetséggel Tarlós István főpolgármester, György István ágazati főpolgármester-helyettes és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a múlt héten megbeszéléseket folytatott. Ezen az érdekképviseletek vezetői azt kérték, hogy a BKV annak ellenére kösse meg az idei bérmegállapodást, hogy az egyik szakszervezet azt nem írja alá.

A közlemény szerint a főpolgármester arról biztosította a szakszervezeteket: támogatja a béremelést, és „nem fogja hagyni”, hogy egyetlen szakszervezet megakadályozza a megállapodást. Ezután a BKV igazgatósága úgy döntött, hogy a 24 aláíró szakszervezet hozzájárulásával a dolgozók megkapják az átlagosan havi tízezer forintos béremelést és a fejenként havi ötezer forint értékű Erzsébet-utalványt.

A főváros, a BKK és a BKV közleményében hangsúlyozta: az érdekképviseletek többsége megértette és elfogadta, hogy a gazdasági lehetőségek ennél többet nem engednek, csak a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete nem írta alá a megállapodást. A szakszervezet elnöke, Nemes Gábor korábban az MTI-nek ezt azzal indokolta, hogy a BKV létszámleépítésre készül, és szerették volna elérni, hogy a cég segítsen azoknak munkát találni, akiket elbocsátanak. A bérfejlesztést ugyanakkor nem akarták meggátolni – mondta.

A bérmegállapodás április 1-jétől lép hatályba, és az alapbéremelés, illetve az Erzsébet-utalványok mellett további juttatás szerepel: ha a személyi jellegű ráfordításokban megtakarítás lesz, akkor azt szétosztják a dolgozók között, ennek maximális mértéke 36 ezer forint lehet. A megállapodás december 31-ig érvényes.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.