Megvették a nemzeti légitársaság csaknem felét

Megvette a Cseh Légitársaság (CSA) részvényeinek 44 százalékát a Korean Air (KAL), Dél-Korea nemzeti légitársasága, a szerződést szerdán írták alá Prágában.

NT
2013. 04. 10. 19:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miroslav Dvorák, a Cesky Aeroholding vezérigazgatója közölte: a Korean Air ezentúl egy helyet kap a cseh légitársaság háromtagú felügyelőbizottságában. A szerződés szerint a koreai cégnek beleszólása lesz a CSA-t érintő leglényegesebb kérdésekbe, például az alaptőke változtatásába, illetve a nyereség felosztásába. A cseh nemzeti légitársaságon keresztül a Korean Air könnyebben tud bejutni az európai légiforgalmi piacokra. Az ázsiai cég bejelentette, hogy Dublinból Prágába helyezi át európai telefonos ügyfélszolgálati központját.

A Korean Air elővásárlási jogot is szerzett a többi kisebbségi részvényre, és jelezte, hogy érdeklődik irántuk. A részvények két százaléka Prága és Pozsony tulajdonában van, és várható, hogy rövidesen eladósorba kerül. További két százalék a Ceská Pojistovna biztosítónál van, amely azonban nem akarja eladni pakettjét. A CSA többségi részvénycsomagját az állami ellenőrzés alatt álló Cesky Aeroholding tartja a kezében.

A 44 százalékos részvénycsomagért a Korean Air 67,5 millió koronát fizetett, és ugyanennyit lenne hajlandó fizetni a fennmaradó, többségi részvénycsomagért is, ha az eladásra még az idén sor kerülne. Az egész CSA értéke az Ernst & Young könyvvizsgáló és tanácsadó cég becslése szerint mintegy 148 millió korona. Szakértők ezért úgy vélik, hogy a koreaiak által felajánlott összeg reális, és megfelel a cseh nemzeti légitársaság valós értékének.

A csehek már 2009-ben megpróbálták eladni nemzeti légitársaságukat, sikertelenül. Az akkori legfőbb probléma az volt, hogy a CSA-nak abban az évben 700 millió koronás vesztesége volt. A társaság mérlege évek óta negatív, a tavalyi pénzügyi évet 241 millió koronás adózás előtti veszteséggel zárta. Alkalmazottainak számát 2009 óta ötezerről ezerre csökkentették.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.