Orbánék ötször jobban teljesítettek Bajnaiéknál

A legfrissebb 2013. április 19-ei adatai szerint javuló lehívás mellett kicsivel az uniós átlag alatt, 46,18 százalékon áll a magyar kohéziós források kifizetése.

TK
2013. 04. 23. 15:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Bizottság legfrissebb negyedéves értékelése alapján kiderült: az Orbán-kormány alatt jelentősen növekedtek a Magyarországra beérkezett uniós támogatások. Surján László kereszténydemokrata politikus szerint a Bajnai Gordon által irányított elhibázott fejlesztéspolitika óriási terhet rakott a jelenlegi kormányra. Ha a Bizottság által átutalt előlegeket nem számítjuk, a Gyurcsány-Bajnai szocialista kormányok a 2007–2013 között rendelkezésre álló összegnek csak mintegy 5,5 százalékát, 1,4 milliárd forintot tudtak saját erőből lehívni 2007 és 2010 között. A további 2,4 milliárd euró Magyarországra érkezett összeg a korábbi kormányok teljesítményétől függetlenül az Európai Bizottság által átutalt előleg volt. Így a szocialisták lényegében a támogatási időszak harmadát vesztegették el anélkül, hogy a fejlesztési programok érdemben beindultak volna – olvasható az európai parlamenti képviselő által küldött közleményben.

Az Európai Unió kohéziós politikája segít megküzdeni a válsággal és ösztönzi a növekedést: annak ellenére, hogy még két év van hátra a jelenlegi költségvetési ciklus programzárásáig, már most jelentős eredményeket hozott, és nagyon sok polgár életfeltételeit javította – állapította meg az Európai Bizottság április 18-án nyilvánosságra hozott, a kohéziós politika 2007–2013 közötti programjainak végrehajtásáról szóló stratégiai jelentésében.

 

Jelentősen javítani tudott Magyarország a korábbi pozícióján a 2014–2020-ra vonatkozó uniós költségvetést illetően – mondta el az MNO-nak Szemlér Tamás, a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának dékánja.

Ugyanakkor az Orbán-kormány az elmúlt három évben, a kifizetéseket és a fejlesztési programokat jelentősen felgyorsítva, 7,7 milliárd euró uniós forrást hozott be az országba, ez a szocialisták teljesítményének ötszöröse. A 2010-es kormányváltás óta javuló tendencia reménykeltő, de Magyarországra még így is óriási feladat vár, hogy a még rendelkezésre álló forrásokat lehívja. Ez továbbra is hatalmas erőfeszítéseket kívánó, embert próbáló feladat – írja a kereszténydemokrata politikus.

Az Európai Szociális Alap forrásainak lehívása területén örökölte a jelenlegi kormány a legrosszabb helyzetet. A Gyurcsány-Bajnai szocialista tandem vezette fejlesztéspolitika 2007-ben és 2008-ban 0 százalékot, azaz semmit nem hívott le az Európai Szociális Alap hétéves keretéből, 2009-ben csak 3,1 százalékot, 2010-ben pedig a keret mindössze 1,9 százaléka érkezett az országba.

A 2007–2013 között megnyíló uniós források lehívására rendelkezésre álló kilenc év 2015 végén jár le. Így Magyarországnak kevesebb, mint három éve maradt, hogy pótolja a Gyurcsány-, Bajnai-kormányok mulasztásait. Az Orbán-kormány eddigi teljesítménye alapján erre komoly esély van – zárul a közlemény.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.