Rendkívüli hóhelyzet: jónak ítélték a mentést

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A számos európai országot sújtó rendkívüli időjárás miatt Magyarországon volt a legrosszabb a helyzet.

WA
2013. 04. 09. 14:30

Pintér Sándor elmondta a többi között, hogy a vidékfejlesztési és a nemzetgazdasági tárca kivételével az összes minisztérium részt vett a helyzet felszámolásában. Ötpercenként adtak ki különböző feladatokat, utasításokat. Az a kérdés, hogy működött-e a katasztrófavédelem Marathon Terra elnevezésű infokommunikációs rendszere, a minisztert – szavai szerint – megfogta, ezért erre későbbre írásos választ ígért. Hozzátette: nem tudja, milyen úton terjedt az információ, de azzal nem volt probléma, az utasításokat végrehajtották. A tárcavezető azt mondta: a forgalmat akkor kezdték el korlátozni, amikor az emberek veszélyeztetettsége felmerült: elsőként a határforgalmat, majd a kamionforgalmat korlátozták, s a valódi vészhelyzet kialakulásakor további forgalomkorlátozást rendeltek el.

Vadai Ágnes (DK) az ülésen jelezte, szeretné megtekinteni a rendelkezésre álló műveleti naplókat, erre – Pintér Sándor szavai szerint – lehetősége is lesz. Vadai firtatta a felelősségre vonás kérdését. Csampa Zsolt, a bizottság fideszes alelnöke azt hangsúlyozta, elfogadhatatlannak és etikátlannak tartja azt, hogy egyesek politikai haszonszerzésre használják fel ezt a katasztrófahelyzetet. Mirkóczki Ádám jobbikos képviselő azt emelte ki, hogy a BM jelentése lehetett volna önkritikusabb. Dorosz Dávid (független) a jelentésből egyebek mellett a következtetések levonását hiányolta.

Kocsis Máté az ülést követően újságíróknak elmondta: a belügyminiszter valamennyi feltett kérdésre válaszolt, az ülést úgy zárták le, hogy sem kormánypárti, sem ellenzéki oldalon nem maradtak további kérdések. Ezzel együtt, mint Pintér Sándor jelezte, a bizottság tagjai – igényeik szerint – további iratokba is betekinthetnek.

A bizottság elnöke közölte, hogy a bizottsági ülésen emlékeztették szocialista képviselőtársaikat arra az augusztus 20-ai viharra, amikor az akkori szocialista kormányzat nem állította le az ünnepséget, s emberek haltak meg. Hozzátette, ez most a március 15-ei állami rendezvények tekintetében nem így történt. Ez is bizonyítja, hogy határozott kormányzati irányítás alatt álltak a rendvédelmi szervek – mondta Kocsis Máté.

Véleménye szerint szükséges levonni a tapasztalatokat, ugyanakkor kiemelte: borzasztóan méltánytalannak tartja egy „brutális és totális támadás” indítását azzal a rendvédelmi ágazattal szemben, amelynek dolgozói közül több tízezren vettek részt a hóban rekedt emberek mentésében. Kocsis Máté közölte, azzal együtt, hogy – különösen a politikai megosztottság révén – számos támadás érte az intézkedéssorozatot, a BM és az annak irányítása alá tartozó szervek helytálltak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.