Rendkívüli ülés a budapesti Városházán

A taxiszolgáltatás feltételeit tartalmazó rendeletről dönthet kedden a Fővárosi Közgyűlés.

BuL
2013. 04. 09. 6:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A testület március végén már megtárgyalta a tervezetet, de további egyeztetéseket és a beérkezett álláspontok további tanulmányozását tartották indokoltnak, ezért a rendeletről nem szavaztak.

A rendelettervezet szerint csak olyan autóval lehet taxizni, amely tíz évnél fiatalabb. Egyebek mellett meghatározzák az autó teljesítményét, a külsejét, a kötelezően megjelenítendő információkat a karosszérián, az ablakokon. A járművekben a dohányzást tiltja a rendelettervezet, és kötelezően előírja a bankkártyás fizetés biztosítását, reklámot pedig csak a hátsó lökhárítón lehet elhelyezni.

A javaslat a tarifákra vonatkozóan két változatot tartalmaz. Az A változat fix tarifával számol, ez 450 forintos alapdíjat, 280 forintos kilométerdíjat és 70 forintos percdíjat állapít meg. A B változat a korábbi előterjesztéshez képest új, ez az eddigi rögzített hatósági ár helyett maximált hatósági árat vezetne be az előrendelt taxik esetében 450 forintos alapdíjjal, 310 forintos kilométerdíjjal és 70 forintos percdíjjal. Ha a taxit nem előre rendelték meg, akkor rögzített árként 450 forintos alapdíj, 280 forintos kilométerdíj és 70 forintos percdíj lenne alkalmazható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.